Vágólapra másolva!
Ragyogó napsütéses tavaszi idő lesz a hétvégén Budapesten, úgyhogy aki teheti, mozduljon ki a városból. Már csak azért is, mert a városban szombaton és vasárnap is több rendezvény lesz, úgyhogy a belvárosban a közlekedés autóval és tömegközlekedéssel is nehézkesebb lesz a szokásosnál. Összegyűjtöttük, hogy mikor, hol és miért lesznek útlezárások, forgalomelterelések.
Vágólapra másolva!

Mossák a Margit hidat - szombaton reggel fél héttől

Szombaton végzik a Margit híd lemosását, ez idő alatt egy-egy forgalmi sáv részleges lezárására és torlódásra kell számítani az átkelésnél - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. A munkálatok szombat reggel fél héttől délután fél négyig tartanak. A munkát a híd déli (Budáról Pestre vezető) oldalán kezdik, és az északi (Pestről Budára vezető) oldalán fejezik be. A társaság arra kérte az autósokat, hogy az említett időszakban fokozott figyelemmel közlekedjenek a hídon.

Marijuana March - szombaton 15 órától

A Global Marijuana March részeként Budapesten is lesz rendezvény, amelynek célja a rendezők szerint az, hogy országos, nyílt párbeszéd kezdődjön az orvosi marihuána használatáról. A rendezvény délután három órakor kezdődik a Deák téren. A Facebookon egyelőre csak pár százan jelezték, hogy elmennek. Útlezárás nem lesz, de ha sokan összejönnek, lassíthatják a környéken a forgalmat.

Critical Mass - szombaton 16 órától

Az utolsó nagy Critical Mass Budapest kerékpáros felvonulás várhatóan több tízezres biciklis tömeget vonz a belvárosba. A felvonulás 16 órakor kezdődik a Carl Lutz rakparton, és a pesti alsó rakpartok, Közraktár utca, Petőfi híd, budai alsó rakpartok, Halász utca, Fő utca, Alagút, Attila út, Lánchíd utca, Clark Ádám tér, Lánchíd, József Attila utca, Andrássy út, Városliget útvonalon halad, majd várhatóan 18.30-kor végződik. Az útvonal és a kapcsolódó rendezvények itt tekinthetők meg.

A demonstráció ideje alatt több út egyáltalán nem, vagy csak nagyon lassan lesz járható és keresztezhető. A felvonulás során 350 önkéntes rendező biztosítja a tömegközlekedési eszközök gyors áthaladását, elsősorban a villamosokét, amelyek várhatóan zavartalanul járhatnak.

Le lesz zárva egy időre az Andrássy út, a Lánchíd, az Alagút, az Attila út, a Fő utca, a két alsó rakpart, illetve a Petőfi híd budai irányban. Nagy torlódás várható a Kis- és Nagykörúton, valamint a Dózsa György úton.

A rendezők kerülőútnak az Árpád hidat, Erzsébet hidat, Rákóczi hidat, a Hungária körutat és az Alkotás utat javasolják. A tömegközlekedési eszközök közül a metrók és villamosok használata ajánlott, a Clark Ádám téren áthaladó buszok a rendezvény ideje alatt nem járnak.

28. Telecom Vivicittá Városvédő Futás - vasárnap fél tíztől

Vasárnap reggeltől délutánig futóverseny miatt lesz forgalomkorlátozás a városban. A tavaly több mint 13 ezer résztvevőt vonzó Vivicittá leghosszabb, félmaratoni távja reggel rajtol a Margitszigetről, onnan a Bem rakparton, a Clark Ádám téren, a Lánchídon, majd a pesti oldalon a rakparton, az Alkotmány utcán, a Jászai Mari téren át térnek vissza a futók a szigetre. Ezen az útvonalon útlezárásokra kell számítani. A lezárások reggel hat órától kezdődnek, de a futók áthaladása után folyamatosan nyitják meg az utakat. A lezárások részleteit, a helyeket, illetve a várható időpontokat ezen a linken lehet megnézni.

Nemzeti Érzelmű Motorosok tavaszi évadnyitója - vasárnap 11 órától

Frissítés: Cikkünk megjelenése után jelent meg a hír, hogy a motoros felvonulást a rendőrség betiltotta.

Bár a rendőrség - és Orbán Viktor - korábban nem engedélyezte a Nemzeti Érzelmű Motorosok "Adj gázt!" címmel, az Élet Menetével egy időben meghirdetett vonulását, a motorosok új időponttal és új útvonallal újabb rendezvényt jelentettek be. A városligeti műjégpályánál fognak gyülekezni 10 órától, a menet 11 órakor indul rendőrségi felvezetéssel. A rendezvény miatt tilos megállni vasárnap reggel 6 órától 12 óráig az Olof Palme sétány Műcsarnok felőli oldalán, a Hősök tere és a Műcsarnok mögötti szervizút között.

A környéken más korlátozás is lesz: tilos megállni április 20-án 8 órától 2013. április 22-én 8 óráig a Felvonulási téren a Városligeti fasor és a Dvorák sétány közötti területen.

Élet menete - vasárnap 16 órától

A holokauszt áldozataira emlékező séta és rendezvény résztvevői a Margit híd pesti hídfőjénél, a Képviselői Irodaház előtt találkoznak, onnan közös menet indul a Carl Lutz rakpartra. Program is lesz, fellép Geszti Péter és a Gringo sztár, Gerendás Péter, Oláh Gergő és a Klezmerész Együttes.

A rendezvény miatt már szombaton délután 4 órától tilos lesz megállni a XIII. kerületben, a Carl Lutz rakparton a Dráva utcánál lévő parkolóban, a Jászai Mari téren a hídtól délre lévő parkoló teljes területén, a Carl Lutz rakpart mindkét oldalán, a Kárpát utca mindkét oldalán a Bessenyei utca és a Garam utca között, valamint a Szalay utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Honvéd utca között. A korlátozás vasárnap éjfélig tart.