A Jobbik kikutatná a képviselők állampolgárságát

Vágólapra másolva!
Kötelezővé tenné a párt, hogy a parlamenti képviselők nyilatkozzanak arról, hogy van-e a magyaron kívül más állampolgárságuk.
Vágólapra másolva!

A jobbikos Mirkóczki Ádám javasolja kötelezővé tenni a parlamenti képviselők számára, hogy nyilatkozzanak arról: a magyaron kívül még milyen állampolgársággal rendelkeznek. Az ellenzéki politikus - aki az erről szóló indítványát szerdán nyújtotta be a parlamentnek - sajtótájékoztatón jelezte, hogy javaslatával az országgyűlési törvény vagyonnyilatkozati kötelezettségről szóló fejezetét egészítené ki.

Mirkóczki Ádám kijelentette: az állampolgárság egyfajta identitást és lojalitást jelent. Szavai szerint nem biztos, hogy szerencsés, ha olyan politikusok képviselik Magyarországot egy diplomáciai bonyodalom vagy bármely más természetű nemzetközi vita során, akik a másik félnek is állampolgárai.

Javaslata nem tiltaná a kettős vagy többes állampolgárságot, csupán a nyilvánosság számára is láthatóvá szeretnék tenni ezeket az adatokat - mutatott rá. A képviselőknek első ízben legkésőbb 2013. július 1-jéig kellene nyilatkozniuk állampolgárságukról az előterjesztés szerint.