Gyanúsított lett a csalás miatt kihallgatott volt dékán

Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként hallgatták ki Tóth Miklóst, a Testnevelési Egyetem dékánját, miután tavaly azt írták róla, hogy két diákot úgy segített diplomához, hogy még nem voltak meg a vizsgáik.
Vágólapra másolva!

Gyanúsítottként hallgatta ki kedden a BRFK Tóth Miklóst, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánjaként közokirat-hamisítást követett el - írta szerdai számában pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Népszabadság.

A BRFK a lappal annyit közölt, hogy szabadlábon hagyása mellett kihallgattak egy T. Miklós nevű férfit a korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztály nyomozói, aki az egyik fővárosi egyetem vezető beosztású tisztségviselőjeként 2012. június 18-án három hallgatójának valótlan érdemjegyeket jegyzett be az elektronikus leckekönyvükbe.

A lap felidézte: még tavaly júliusban írt arról a hvg.hu, hogy a testnevelési kar két hallgatója úgy kapott diplomát, hogy összesen 15 jegyük hiányzott az abszolutóriumhoz. A két diák egyike a sportügyekben illetékes fideszes politikus, Lasztovicza Jenő fia volt.

Tóth Miklós tavaly augusztusban lemondott posztjáról az államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok gyanúja miatt indult belső és hatósági vizsgálatokat követően. Utódja, Radák Zsolt novemberben vette át kinevezését.