Vágólapra másolva!
A médiatörvény és az alaptörvény után ezúttal az alkotmány negyedik módosítása miatt vitatkoznak Magyarországról az Európai Parlamentben. Szerda reggel mégsem számíthatunk olyan heves vitára, mint korábban, ugyanis Orbán Viktor távol marad, és sem az Európai Bizottság, sem a Velencei Bizottság nem fejezte még be a magyar alaptörvény vizsgálatát. Hétfőn ráadásul a Fidesz megmutatta, hogy bizonyos pontokon hajlandó engedni.
Vágólapra másolva!

"Konszolidálni kell a magyar demokráciát", "Az Orbán-kormány a magyarok szabadságát veszélyezteti", "Magyarországon gyakorlatilag mindenki fél" - akár újra elhangozhatnak ehhez hasonló vészjósló mondatok szerda délelőtt az Európai Parlamentben (EP). A médiatörvény 2010-es és az alaptörvény 2011-es elfogadása után ugyanis ismét Magyarország a téma az EP plenáris ülésén. Szerdán reggel 9 órakor kezdődik Strasbourgban az a negyvenpercesre tervezett vita, amelyen a parlament által márciusban elfogadott alaptörvény-módosításról mondhatják el a véleményüket a képviselők.

Forrás: AFP/Isza Ferenc
Kedden Magyarország lesz az Európai Parlament témája

A vitát az európai liberálisok frakcióvezetője, Guy Verhofstadt kezdeményezte, de az európai szocialisták és a zöldpártiak is támogatják. Az alaptörvény módosítása ugyanakkor a jobboldalról is számos kritikát kapott. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság vezetője a múlt héten levélben fejezte ki "komoly aggályait" Orbán Viktornak azzal kapcsolatban, hogy az alaptörvény negyedik módosítása összeegyeztethető-e az uniós joggal és a jogállamiság elvével.

Mégsem számíthatunk a korábbiakhoz hasonló heves vitára. A korábbi ülésekkel ellentétben ezen a vitán nem vesz részt Orbán Viktor, a kormányfő Margaret Thatcher temetésére megy, de fideszes vezetőktől úgy tudjuk, hogy ettől függetlenül sem jelent volna meg az ülésteremben. A Fidesz ugyanis úgy látja, hogy "a vita súlya lecsökkent", mivel az Európai Bizottság még nem végzett a negyedik alkotmánymódosítás vizsgálatával. Orbán Viktor hétfőn ki is jelentette: "Megvárom, amíg elolvassák, aztán majd beszélgetünk a konkrétumokról".

A Fidesz reméli, hogy kihúzta a méregfogat

A Fidesz ugyanakkor úgy számol, hogy "kihúzta az ügy méregfogát" azzal, hogy hétfőn Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter és két államtitkára benyújtott egy javaslatot, amely két, Barroso által kifogásolt ponton is módosítja a törvényeket. Eszerint az Országos Bírósági Hivatal elnöke nem helyezhetne át olyan pereket, amelyek uniós jogszabályokat érintenek, másrészt az európai választások előtti kampányban nemcsak a közszolgálati, hanem a kereskedelmi tévékben is szerepelhetnének politikai hirdetések.

Kedden egy Európai Bizottsági forrás közölte, hogy ezeket a módosításokat is megvizsgálják a jogi szakértők, és bár Barroso a múlt héten megemlítette, egyelőre nem indul kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen. Az Orbán-kormány ellen több kötelezettségszegési eljárást is indított már az Európai Bizottság. Tavaly októberben például a telekomadó, tavaly augusztusban a magyar hulladékgazdálkodási rendszer miatt, 2012 elején pedig három ügyben: a bírák nyugdíjazása, az adatvédelmi ombudsmani poszt átalakítása és a jegybanktörvény miatt is. Az utóbbi három ügyben már engedett a kormány, és módosította a szabályokat.

Forrás: AFP/Georges Gobet
Orbán a júniusi vitára megy majd csak el

Most azonban Orbánék igyekeznek megelőzni az eljárást, ezért nyújtották be Navracsicsék a módosító javaslatokat. Barroso kifogásolta a múlt héten azt az alaptörvényi passzust is, amely arra kötelezi az Országgyűlést, hogy különadót vessen ki, ha bármilyen bíróság döntéséből fizetési kötelezettsége származik az országnak. A megkérdezett fideszes vezetők szerint ezen a ponton nem fognak változtatni, mert az adópolitika mindenhol nemzeti hatáskörbe tartozik.

Bemelegítés júniusra

A szerdai strasbourgi vitán Viviane Reding, alapjogért és igazságszolgáltatásért felelős biztos ismerteti az EB véleményét, és azt, hogy hol tart a bizottság jogi vizsgálata. Ezzel párhuzamosan a Velencei Bizottság (az Európa Tanács alkotmányjogi szervezete) is elemzi az alkotmánymódosítást, és véleményével június közepére készül el. Ezután az Európai Parlament ismét plenáris ülésen foglalkozik a magyar alkotmánymódosítással, és határozatot is elfogad majd. Több fideszes vezető is azt mondta, hogy ezen a júniusi EP-vitán - a mostani tervek szerint - Orbán Viktor is részt vesz majd.

A fideszesek szerint a mostani ülés ennek a vitának a "bemelegítése", és csak azt a célt szolgálja, hogy Európában napirenden tartsák az ügyet. A fideszesek ugyanis úgy látják, hogy José Manuel Barroso és Viviane Reding Orbán-kormányt kritizáló nyilatkozataiban döntő szerepet játszik, hogy jövőre újraválasztják az Európai Bizottságot, és a hosszabbításra pályázó Barroso így akar gesztusokat tenni a baloldalnak.