Vágólapra másolva!
Öt ügyben tett feljelentést kényszervallatás miatt a sellyei rendőrök ellen egy jogász. A feljelentés szerint összesen 8 emberből vertek ki beismerő vallomást Sellyén.
Vágólapra másolva!

Egy alapítványi jogász feljelentése alapján öt ügyben folyik nyomozás rendőrök ellen, a jogásznak az öt ügy nyolc gyanúsítottja azt állította, hogy kényszervallatták őket a sellyei rendőrőrs egyenruhásai - írta keddi számában a Népszabadság.

A lap szerint Heindl Péter, a Szent Márton Caritas Alapítvány jogásza húsz éve nyújt jogsegélyszolgálatot az ormánsági falvak nincstelen cigányainak. A jogász tavaly júniusban ismert meg egy olyan büntetőügyet, amelynek gyanúsítottjai azt állították, hogy a rendőrök kényszervallatással vertek ki belőlük beismerő vallomást.

Azóta Heindl öt ügy nyolc gyanúsítottjának kényszervallatásról szóló szavait jegyzőkönyvezte - írta a lap, amely szerint a jogász valamennyi esetben feljelentést tett az ügyészségen. Bár többször is elutasították, hogy vizsgálatot indítsanak, ma már mindegyik ügyben folyik a nyomozás - tették hozzá.