A kormány nem szívatja tovább a cukorbetegeket

Vágólapra másolva!
A kormány eltörölt néhány szigorú feltételt, amelyeknek a cukorbetegeknek meg kellett felelniük, hogy hozzájuthassanak a drágább, de jóval modernebb inzulinhoz.
Vágólapra másolva!

A kormány tavaly júliusban hozott egy szigorító rendeletet. Ez azokat sújtotta, akik nem tesznek meg mindent maguk is a betegségük kordában tartásáért - azaz nem tartják be az előírt diétát, és nem mozognak eleget. Ők csak az olcsóbb típusú inzulinkezelésre jogosultak, vagy ki kell fizetniük a drágább kezelés árának a felét.

A jelenleg elérhető legmodernebb szer az analóg inzulin, amely szabadabb életvitelt biztosít a betegeknek, mint a már 15 évvel ezelőtt is használt úgynevezett humáninzulinok. Kevesebb szabályt betartva lehet alkalmazni, ráadásul az analóg inzulinnal kisebb a kórosan alacsony vércukorszint (hipoglikémia) kockázata, mint a humáninzulin használatával. A kétféle inzulin között jelentős árkülönbség van, a humán ára százforintos nagyságrendű, az analógé ezres - mondta az [origo]-nak korábban Barkai László professzor, a Magyar Diabétesz Társaság vezetője.

Az [origo] korábban cukorbetegeket kérdezett arról, mennyire áll összefüggésben tapasztalataik szerint az életmód a cukorszinttel. A betegek arról beszéltek, hogy sokat számít a diéta, de még a legszigorúbban diétázó cukorbetegnek is vannak kiugróan magas cukorértékei. Ezt kiválthatja a stressz (akár az is, ha a beteget valaki feldühíti), egy frontátvonulás, egy betegség vagy egy szimpla menstruáció. A megkérdezett orvosok is kétkedve nyilatkoztak arról, hogy a szóban forgó mérés mennyire hűen tükrözi az életmódot. Az alapvető jogok biztosa tavaly nyáron az Alkotmánybíróság elé vitte a rendeletet, mert szerinte hátrányosan érinti azokat, akik rajtuk kívül álló okok miatt nem tudnak eléggé egészséges életmódot követni, és azokat is, akik egészségesen élnek, de ez mégsem látszik meg a cukorszintjükön. Döntés még nincs.

A kormány most felülbírálta korábbi szigorú álláspontját. A kormány hivatalos honlapján megjelent jogszabálytervezet elfogadása lehetőséget ad az analóg inzulinok 100 százalékos finanszírozásának folyamatos biztosítására az 1-es típusú cukorbetegeknél - beleértve a gyermekkori cukorbetegeket is.

Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága 2012 júliusától szakmai egyeztetést követően módosította az analóg inzulinok társadalombiztosítási támogatásának és rendelhetőségének szabályait. Megvizsgálták a változást követő első félév adatait, és a szakmai szervezetek gyakorlati tapasztalataihoz igazodva a szabályozás további pontosítását javasolja. A módosított jogszabály várhatóan májusban lép hatályba.

A jogszabálytervezet az érintett rendelkezéseket három lényeges ponton módosítaná. Az 1-es típusú cukorbetegeknél lehetővé válik az analóg inzulinok 100%-os finanszírozásának folyamatos biztosítása. A 2-es típusú cukorbetegek esetében a szabályozás rugalmasabbá válik azzal, hogy a kiemelt támogatás fenntartásához a vércukorszint meghatározására jellemző értéknek (glikált hemoglobin szint) három mérés közül két esetben szükséges a nemzetközi adatok alapján elvárt 8 százaléknál alacsonyabb érték elérése és megtartása. Ennek az értéknek eddig mindkét mérés esetében 8 százalék alattinak kellett lennie. A 8 százaléknál alacsonyabb glikált-hemoglobin szint elérésével biztosítható a megfelelő szénhidrátanyagcsere-kontroll, amely a szövődmények kialakulásának kockázatát jelentősen csökkenti.A 2-es típusú cukorbetegek esetén a tervezet módosítaná azokat a rendelkezéseket is, amelyek csökkentik a támogatást, ha a beteg nem éri el a kitűzött értéket. A beteg számára ismét 100 százalékos támogatással lesz rendelhető az analóg inzulin készítmény, és ez már fél év leteltével is lehetővé válik a jelenleg előírt 1 év időtartammal szemben.