Nem fogadta el a magyar kitüntetést egy német polgármester

Vágólapra másolva!
"A magyar politika eltávolodott az Európai Uniótól és a demokratikus alapjogoktól" - erre hivatkozva nem veszi át a neki ítélt magyar állami kitüntetést Georg Brenner, a német Gerlingen város polgármestere. A Gerlingennel testérvárosi viszonyt ápoló Tata polgármestere hibásnak tartja német kollégája érvelését és döntését.
Vágólapra másolva!

Több hét gondolkodás után úgy döntött a Tatával testvérvárosi viszonyt ápoló német Gerlingen polgármestere, hogy nem fogadja el a neki ítélt magyar állami kitüntetést, mert szerinte a magyar politika "jobban eltávolodott az Európai Uniótól és a demokratikus alapjogoktól, mint eddig bármikor" - adta hírül a Galamus.hu blog.

Georg Brenner szerint az új alkotmány "nemzetállami súlypontot fogalmazott meg", de mint fogalmazott: a nacionalizmusnak "a mai Európánkban már nincs helye, hiszen békénket és gazdasági erőnket elismertséggel, toleranciával, kölcsönös nagyra értékeléssel és közös értékekkel biztosítjuk".

Brennert a müncheni magyar főkonzulátus már tavaly novemberben tájékoztatta a tervezett elismerésről, de indoklás nem volt. A polgármester úgy gondolja, hogy a német-magyar kölcsönös megértés elősegítésében szerzett érdemeit akarták méltatni, mivel Gerlingen 44 éve tagja a Magyarországról Elűzött Németek Szövetségének (Landsmannschaft der Deutschen aus Ungarn), Tata polgármesteréhez, Michl Józsefhez pedig barátság fűzi Brennert.

Brenner a blog szerint tudatában van annak, hogy polgármester kollégájának és sok más magyarországi barátnak nem feltétlenül szerez örömet a döntésével. "A barátságnak azonban ki kell ezt bírnia."

A gerlingeni tanács a Galamus.hu szerint támogatja Brenner magatartását.

A Magyarországról Elűzött Németek Szövetsége óvatosan nyilatkozik. Klaus Loderer, a szövetség elnöke azt mondta, meg tudja érteni az eljárást, különösen mivel a város reprezentánsának ügyelnie kell arra, milyen megtiszteltetéseket fogad el. Ódon László, a stuttgarti magyar kulturális intézet vezetője viszont bírálta Brennert, szerinte "nevetséges félelem, hogy Magyarországon veszélyben lenne a demokrácia és a szabadság".

Michl József, Tata KDNP-s polgármestere vasárnap este az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy szerinte súlyosan hibás érvelésen alapszik Gerlingen polgármesterének döntése. "Magyarországot Európa egy kicsi, de hangos része nagyon félreérti" - fogalmazott Michl József, hozzátéve, hogy meglátása szerint az ügy gondosan felépített támadás a magyar demokrácia ellen.