A románok tudni akarják, mi történt az agyonvert férfival

Vágólapra másolva!
A román külügyminiszter azonnali tájékoztatást kért Magyarországtól, mert tudni akarja, hogyan verhették agyon a rendőrök az izsáki férfit. A román állampolgárságú, Izsákon élő férfit lopás gyanújával vitték be, és kihallgatás során annyira megverték, hogy belehalt a sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

A bukaresti külügyminiszter azonnali tájékoztatás igénylésére utasította Románia budapesti nagykövetségét és magyarországi konzulátusait az agyonvert a román állampolgárságú férfi ügyében. A férfit az ügyészség megalapozott gyanúja szerint az izsáki rendőrőrsön a rendőrök halálra verték. (Az ügyről szóló helyszíni riportunkat itt olvashatja el.)

A diplomaták már továbbították a román fél elvárását, hogy a magyar hatóságok a törvényeknek megfelelően büntessék meg azokat, akik felelősek a Magyarországon őrizetbe vett és bántalmazott román állampolgár haláláért - olvasható a román Külügyminisztérium közleményében. Eszerint a budapesti román nagykövetség, valamint a szegedi és gyulai román külképviseletek készek konzuli támogatást adni az áldozat családjának a holttest hazaszállításában. A román külügyminisztérium mély együttérzését fejezte ki csütörtöki közleményében a gyászoló családnak.

Fazekas Géza, az ügyészség szóvivője szerdán megerősítette, hogy kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanúja miatt a kecskeméti nyomozó ügyészség kedden őrizetbe vett két, időközben leszerelt Bács-Kiskun megyei rendőrt. Mint mondta, a megalapozott gyanú alapján az izsáki rendőrőrs két rendőrjárőre egy kisebb súlyú bűncselekmény, lopás gyanúja miatt állította elő a 47 éves férfit, akit a nyomozás jelenlegi adatai szerint olyan súlyosan bántalmaztak, hogy rövid időn belül elhunyt. Fazekas Géza megjegyezte, a sértett nem egyszeri, hanem folyamatos bántalmazás áldozata lett.

Fazekas Géza a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el további részleteket az ügyről, ugyanakkor elmondta, a kényszervallatás és halált okozó testi sértés halmazati büntetése kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Az országos rendőrfőkapitány elfogadhatatlannak, megengedhetetlennek és tűrhetetlennek nevezte a történteket.