Elfogták Király Tamás feltételezett gyilkosát

Király Tamás, divattervező, megölték
Vágólapra másolva!
Elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy vasárnap hajnalban a lakásában megölte Király Tamás divattervezőt. A gyanúsított a 39 éves L. József.
Vágólapra másolva!

Szerda reggel háromnegyed hét körül Ózd Farkaslyuk nevű településrészen elfogták azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy április 7-én hajnalban Budapesten, a VIII. kerületi, Baross utcai lakásában megölt egy 60 éves férfit - közölte a BRFK a honlapján.

A Blikk információi szerint a térfigyelő kamerák rögzítették Király Tamás divattervező gyilkosának mozgását, a rendőrség ezeket elemezve azonosíthatta a férfit, aki ellen kedden körözést adtak ki. A rendőrség honlapján olvasható kedd esti közlemény szerint a 39 éves L. József megalapozottan gyanúsítható a gyilkossággal.

Király Tamás divattervezőt vasárnap egy ismerőse holtan találta budapesti, VIII. kerületi otthonában. A rendőrség nem talált betörésre utaló jeleket, ezért azt feltételezték, hogy a divattervező valószínűleg ismerte, maga engedte be gyilkosát. A rendőrség annyit közölt, hogy a férfit olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt a sérüléseibe. A Blikk hétfőn azt írta, a divattervező alul meztelen volt, nyakára selyemsálat tekertek, ágyában feküdt "látszólag félreérthetetlen helyzetben".

Az [origo] hétfőn érdeklődött a BRFK-nál arról, hogy a gyanúsítottat ismerte-e a divattervező, vagy ha nem, az hogyan juthatott be a lakásába, valamint megkérdeztük azt is, hogy a férfi volt-e már korábban büntetve valamilyen bűncselekmény miatt illetve, hogy mi lehetett a gyilkosság indítéka. A rendőrség azonban az ügy jelen szakaszában nem akart részleteket elárulni.

Az 1952. szeptember 13-án született Király Tamás avantgárd divattervező a nyolcvanas években kezdte karrierjét. Korai munkáit a szigorú geometriai formák jellemezték, később fordult egy csillogó stílus felé, és aranyozott, valamint ezüst laméból készült kreációkat alkotott. Életútjáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.