A rendőrség keresi Király Tamás feltételezett gyilkosát

Vágólapra másolva!
A rendőrség körözést adott ki a 39 éves budapesti férfi ellen, képét is közölték a police.hu-n.
Vágólapra másolva!

Körözést adott ki a rendőrség Király Tamás feltételezett gyilkosa ellen. A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a 39 éves Lakatos József megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy április 7-én este megölt egy 60 éves férfit budapesti, Baross utcai lakásában. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a fényképen látható Lakatos Józsefet felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 107, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Király Tamás divatterveztőt vasárnap egy ismerőse holtan találta budapesti, VIII. kerületi otthonában. A rendőrség nem talált betörésre utaló jeleket, ezért azt feltételezték, hogy a divattervező valószínűleg ismerte, maga engedte be gyilkosát. A rendőrség annyit közölt, hogy a 60 éves férfit olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt a sérüléseibe. A Blikk hétfőn azt írta, a divattervező alul meztelen volt, nyakára selyemsálat tekertek, ágyában feküdt "látszólag félreérthetetlen helyzetben".

Az 1952. szeptember 13-án született Király Tamás avantgárd divattervező a nyolcvanas években kezdte karrierjét. Korai munkáit a szigorú geometriai formák jellemezték, később fordult egy csillogó stílus felé és aranyozott, valamint ezüst laméból készült kreációkat alkotott. Életútjáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.