Nem fogy már úgy a pálinka, mint régen

Vágólapra másolva!
Tavaly már nem a pálinkákból fogyott a legtöbb az égetett szeszek közül Magyarországon. A vodka és a gyomorkeserű is megelőzte. A változás hátterében a jövedékiadó-emelés áll.
Vágólapra másolva!

Átalakult a szeszes italok hazai piaca a 2011-ben két lépcsőben bevezetett jövedékiadó-emelés után - írja a Magyar Nemzet a Nielsen piackutató társaság felmérésére hivatkozva. A lap szerint a gyártók kisebb alkoholtartalmú termékeket dobtak piacra, hogy tartani tudják a korábbi árakat, vagy magasabb presztízsű termékeket készítenek.

Tavalyelőttig a pálinka vezette a hazai élelmiszer-kiskereskedelemben az égetett szeszes italok forgalom szerinti rangsorát, tavaly viszont a vodka már letaszította az élről, sőt a gyomorkeserű is megelőzte a pálinkát. A változás hátterében elsősorban az áll, hogy a jövedéki-adó megváltoztatása miatt a korábban a Nielsen által a pálinkákhoz sorolt 30 százalékos szilva szeszes italt, most 37,5 százalékos szilvaízű vodkaként forgalmazzák - írja a lap.

A boltokban a vodka, a whisky és a gin forgalma nőtt. A pálinka kiskereskedelmi forgalma értékben 20, mennyiségben 33 százalékkal csökkent 2011 novembere és 2012 novembere között - olvasható a Magyar Nemzetben.