A fix tarifáért tüntettek a taxisok

Vágólapra másolva!
Nagyjából 300 taxisofőr jelent meg a Parlament előtt hétfőn délelőtt. Rövid ideig tartó demonstrációjukkal azt szerették volna elérni, hogy számukra kedvezően módosítja a főváros a taxisrendeletet.
Vágólapra másolva!

Kedden rendkívüli közgyűlést tart a főváros, aminek egyik napirendi pontja a taxisrendelet módosítása lesz. A tervezett módosítás miatt hétfőn délelőtt az Alkotmány Parlament felőli részére figyelemfelhívó gyülekezést szervezett két taxis szakszervezet, az Országos Taxis Szövetség és a Taxi Gépkocsivezetők Független SzakszervezeteTGFSZ. Helyszíni tudósítónk szerint nagyjából 300-an jelentek meg a megmozduláson. A taxisok azt szeretnék, ha számukra kedvezően módosítanák a rendeletet. A legfontosabb célkitűzésük, hogy legyen fix tarifa. A demonstráció nem sokkal dél előtt már véget is ért.

A főváros honlapján elérhető tervezet szerint az autók egységesen sárgák lesznek, még a szín hivatalos kódját is megadja a tervezet. Az ablakok alatt fekete-sárga pepita csík fut majd végig, a viteldíj pedig nagy betűkkel és számokkal lesz olvasható a hátsó ajtón. A tetőn lévő taxilámpa is ugyanolyan lesz majd minden autón. A taxik legfeljebb tízévesek lehetnek, október közepétől március 15-ig kötelező lesz a téli gumi, március 15-től október közepéig pedig a működő légkondicionáló.