Még üldözik Páva Zsolt lányának támadóját

Vágólapra másolva!
Az egyik pécsi lap vasárnap délelőtt azt írta, hogy elkapták azt a férfit, aki péntek hajnalban rátámadt a pécsi polgármester lányára. A rendőrség kérdésünkre cáfolta a hírt.
Vágólapra másolva!

A Pecsma.hu információi szerint a rendőrök vasárnap délelőtt elfogták Ny. Zoltánt, aki a gyanú szerint péntek hajnalban megtámadta Páva Zsolt pécsi polgármester lányát. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az [origo] - nak azonban cáfolta, hogy rendőrkézre került volna a támadó. A rendőrség honlapján található vasárnap délelőtti közlemény még azt írja, hogy az elfogatóparancs továbbra is érvényben van a 23 éves Ny. Zoltán ellen.

A Bama.hu, Baranya Megyei Online Hírportál kora délután azt írta, hogy a férfit még nem kapták el, és másodszor is kivonultak a rendőrök a Magyarürögi útra, arra a környékre, ahol a gyanúsított bátyja lakik. A rendőrök mellett a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei is helyszínre érkeztek két mikrobusszal.

Ny. Zoltán meg akarta erőszakolni a húszéves lányt, miközben az hazafelé tartott egy egyetemi rendezvényről. A polgármester lánya védekezett, így sikerült elkerülnie, hogy a támadó megerőszakolja, de a dulakodásban súlyosan megsérült. Eltört az arc- és az orrcsontja, testén több helyen zúzódás keletkezett csütörtök éjszaka. A férfi nem egészen egy éve szabadult a börtönből, ahol szintén nemi erőszak miatt ült öt évet.