Vágólapra másolva!
A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Magyarország elleni hangulatkeltést a német médiában a szeptemberi németországi választásokkal magyarázza. Szerinte a német sajtó azért foglalkozik a magyar helyzettel, hogy addig se kelljen saját országa problémáival törődnie.
Vágólapra másolva!

Hosszú, több mint egyéves vitafolyam egyik főszereplőjévé válhat Magyarország Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint, aki úgy látja, bő egy évvel az EP-választások és öt hónappal a németországi voksolás előtt az európai baloldal minden eszközt felhasznál majd, hogy Magyarországon keresztül bírálja az európai jobboldalt.

A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Navracsics Tibor külön bántónak nevezte, hogy korábban két német közszolgálati televízió gyerekcsatornáján is támadták a magyar kormányt. Ezek a műsorok azt mutatják, hogy nem értenek bennünket, pedig Németországnak több okból is jobban kellene értenie a kelet-európai régió problémáit, mint más nyugat-európai országoknak - mondta Navracsics Tibor, aki szerint a Magyarország elleni "hangulatkeltés" a szeptemberi németországi választásokra is visszavezethető. Szerinte felvetődik a kérdés, hogy a német média egy része nem azért foglalkozik-e kiemelten Magyarországgal, hogy addig se kelljen saját országa problémáival törődnie. Magyarország így teljesen ártatlanul kerülhet a német belpolitika és választási kampány középpontjába, ami nem jelent jót - fűzte hozzá a miniszter.

Navracsics Tibor a magyar médiahelyzetről szólva kiemelte, hogy a Klubrádió, illetve további, még nagyobb ellenzéki médiumok működése is bizonyítja, Magyarországnak meglehetősen élénk és versenyképes sajtópiaca van. Ez annak ellenére így van, hogy az elmúlt két évben nem múlt el úgy hét, hogy a baloldali napilapok ne siránkoztak volna a demokrácia és a sajtószabadság megszűnése miatt - mondta, megjegyezve: a demokráciáért és a jogállamiságért most aggódók "annak idején semmit nem szóltak akkor, amikor itt tüntetőkre támadtak rá rendőrök". Szólt arról is, hogy míg a közelmúltban Nagy-Britanniában zárt ajtók mögött, csak vezető politikusok bevonásával próbálták szabályozni a nyilvánosság, a magánszféra, a sajtó és a személyiségi jogok viszonyát, addig a magyar médiatörvény nyilvános parlamenti és nemzetközi vita után született meg.

A miniszterelnök-helyettes ismételten reményének adott hangot, hogy a leányfalui ír gázoló szabadságvesztésének megkezdésével hamarosan lezárulhat a Tobin-ügy. Mint mondta, a magyar sajtó egyetlen politikai napilap kivételével egyöntetűen segítette a kabinet törekvését. Az ügyben a sajtó volt az egyetlen szövetségese a magyar kormánynak, mivel Írország és az Európai Bizottság is visszalépett a beavatkozástól - mondta Navracsics Tibor, aki ugyanakkor azt is megjegyezte: a tizenhárom évvel ezelőtt két gyermeket halálra gázoló ír férfinak nem biztos, hogy büntetést, hanem inkább lelkiismereti megváltást jelent majd a szabadságvesztés.