Páva Zsolt lányának támadója korábban már ült nemi erőszakért

Vágólapra másolva!
Kevesebb mint egy éve szabadult a börtönből a 23 éves Ny. Zoltán, akit a Baranyai Megyei Rendőr-főkapitányság Páva Zsolt fideszes pécsi polgármester 20 éves lányának megtámadásával gyanúsít - írja a pecsma.hu.
Vágólapra másolva!

A pécsi lapnak nyilatkozó Ny. József, a feltételezett támadó testvére, azt mondta, hogy Zoltán 16 éves koráig állami gondozott volt, utána került hozzájuk. Ezután, 17 évesen megerőszakolt egy komlói lányt, amiért üldözték a rendőrök, végül ő maga adta fel magát - mesélte a férfi testvére. A lap úgy tudja, hogy baráti körében felvágott, sőt hencegett is azzal, hogy így viselkedik a lányokkal. Egyik ismerőse szerint már kiskorában is voltak vele problémák, de akkor nem tudtak vele mit kezdeni.

Ny. Zoltán ezért 5 évet ült börtönben, nem egészen egy éve szabadult. Testvére szerint nem volt állandó munkája, bár sokszor próbálta rávenni, hogy dolgozzanak együtt az erdészetnek. Testvérei többször kérték rá, hogy igényeljen munkanélküli segélyt, de ő erre sem volt hajlandó. "Sok nője van, azokból él, náluk húzta meg magát" - mesélte a férfi bátyja.

A rendőrök Orfű határában is keresik a gyanúsítottat, testvére ugyanis itt él, ő maga pedig a rendőrség feltételezései szerint az erdőben bujkál.

A rendőrségi elfogatóparancs mellett, szombat délután százezer forintos nyomravezetői jutalmat ajánlott fel a Baranya Megyei Cigányönkormányzat annak, akinek információi alapján a rendőrségnek sikerül elfognia Ny. Zoltánt.

Páva Zsolt lányát hajnalban támadták meg Pécsen. A férfi meg akarta erőszakolni, miközben hazafelé tartott egy egyetemi rendezvényről. A lány védekezett, így sikerült elkerülnie, hogy a támadó megerőszakolja, de a dulakodásban súlyosan megsérült. Eltört az arc- és orrcsontja, testén több helyen zúzódás keletkezett.