Nincs akadálya az árvízi védekezésnek

Vágólapra másolva!
Bakondi György szerint rendelkezésre áll az ár- és belvízi védekezéshez szükséges szakértelem.
Vágólapra másolva!

Mindenütt rendelkezésre áll az ár- és belvízi védekezéshez szükséges szakértelem, illetve megvannak a munkához elengedhetetlen speciális eszközök - közölte Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője Szegeden. A magyarországi folyók mentén jelenleg 1529 kilométeren folyik árvízi védekezés, ebből 523 kilométer hosszan - a Berettyón, a Hortobágy-Berettyón, a Körösökön, a Krasznán, a Taktán, a Zalán - harmadfokú készültség mellett - mondta az altábornagy az ár- és belvízi felkészülésről.

Az elmúlt két napban mintegy 15 ezer hektárral, 173 ezerre nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága. Tizenöt megye 85 településén védekeznek a belvíz ellen. Az elmúlt napokban 11 embert kellett kitelepíteni a belvíz okozta károk miatt - mondta a főigazgató.

A Tisza szegedi szakaszának vízgyűjtőjén márciusban a sokéves átlag négyszeresének megfelelő csapadék hullott. A hóban tárolt víz mennyisége a Tisza esetében 40, a Maros esetében 30 százalékkal haladja meg az átlagot. A Hármas-Körös öcsöd-kunszentmártoni szakaszán másod-, a folyó alsóbb szakaszán, illetve a Tiszán, a mindszenti vízmércéhez tartozó szakaszon első fokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A folyók felsőbb szakaszáról érkező árhullámok miatt azonban várhatóan még pénteken harmadfokra kell emelni a készültségi fokozatot a Körös bal partján. A további vízszintemelkedés miatt a hétvégén vagy a jövő hét elején Szegeden is el kell rendelni az első fokú árvízvédelmi készültséget.