Három gyerekkel úszható meg röghöz kötés

Vágólapra másolva!
Nem kettő, hanem három gyerek nevelése adhat felmentést a jövőbeli diplomásoknak az alól, hogy az egyetem után Magyarországon dolgozzák le a tanulmányaikra fordított időt.
Vágólapra másolva!

A jelenleg még hallgatói ösztöndíjszerződésnek nevezett dokumentumban vállalt kötelezettség alól automatikusan mentesül az az édesanya, aki három gyermeket szül - pontosította a sajtóban megjelent információkat pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A tárcáa közleménye szerint a hallgatói szerződések nyilvántartásáért felelős szerv mentesítheti a kötelezettség alól azt a hallgatót is, aki az oklevelét tartós betegsége, balesete vagy szülés miatt nem képes megszerezni. Részben vagy egészben mentesség adható a megváltozott munkaképességre, a tartós betegségre, illetve két vagy több gyermek nevelésére tekintettel is. Kitértek arra is, hogy a meghatározott kedvezményt csak az egyik szülő számára engedélyezi a törvény.

A tervek szerint a hallgatók a következő tanévtől szerződés helyett nyilatkozatot írnak majd alá. A részletekről jövő szerdán dönt a kormány - mondta Klinghammer István csütörtökön.