Apadnak a folyók Zalában

Vágólapra másolva!
A homokzsákos védekezést tovább folytatják a Principális-csatornán. A vízállások még magasak a zalai folyókon és patakokon, de már folyamatos az apadás.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hétvégi jelentős csapadék és a hét eleji újabb havazás és esőzés által elindított árhullámok péntekre mindenütt levonultak a zalai vízfolyásokon, a Principális-csatornán azonban még tovább magasítják homokzsákokból a nyúlgátat.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pénteki tájékoztatása szerint még magasak a vízállások a zalai folyókon és patakokon, de már folyamatos az apadás. Tovább apadt a vízszint a Zala alsó szakaszán, Zalaapátinál a vízállás reggel már csak 289 centiméter volt, több mint egy méterrel alacsonyabb a csütörtök hajnali tetőzésnél. A második, de már kisebb árhullám pénteken hajnalban tetőzött Zalabérnél 190 centiméteren, alacsonyabban a hétfői, 230 centiméteres maximumnál.

A Principális-csatornánál szintén csökkent a vízszint, így csütörtök estétől már a védett oldalról is húzódik vissza a víz a mederbe. A homokzsákos védekezést azonban megelőzés céljából tovább folytatják, a nyúlgát magasítását várhatóan hétfő estig befejezik.

Apad a Rába és a Marcal is. Árpásnál hajnalban, Vágnál reggel csökkent a Rába szintje a másodfokú készültségi határ alá, és tovább süllyed, Győrtől délre, Gyirmóton most tetőzik a folyó, itt szombat reggelre apadhat a víz a másodfokú készültségi szint alá.

Mórichidánál épp tetőzik a Marcal, de szintje várhatóan nem éri el az első fokú készültség elrendelésének küszöbét. Ezen a folyón lassú apadásra számítanak a szakemberek.

A magyarországi folyószakaszokon jelenleg 1529 kilométer hosszon - Tisza, Bodrog, Tarna, Túr, Mura, Rába - elsőfokú, 639 kilométer hosszon - Ipoly, Lónyai főcsatorna, Marcal, Rába, Sajó, Zagyva - másodfokú, 523 kilométer hosszon - Berettyó, Hortobágy- Berettyó, Fekete-, Sebes-, Kettős- és Hármas-Körös, Kraszna, Takta, Zala - pedig a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

Hat megye tíz településén árvízi, 15 megye 85 településén belvízi védekezést folytatnak, a belvízzel elöntött terület nagysága országosan 173 ezer hektár, 15 ezer hektárral több, mint két nappal ezelőtt. Tizenkét vízügyi igazgatóság területén 15 szakaszon elsőfokú, 50 szakaszon másodfokú, 12 szakaszon pedig harmadfokú belvízvédelmi készültséget tartanak érvényben. A belvíz miatt eddig összesen 11 embert kellett kitelepíteni, legutóbb két embert a Vas megyei Táplánszentkereszten. A ár- és belvíz elleni védekezés során 261 szivattyút működtetnek és 7595 homokzsákot raktak le.