Rossz kocsit gyújtott fel a balfácán bosszúálló

Vágólapra másolva!
Bosszúból fel akarta gyújtani egy haragosa kocsiját egy várpalotai férfi, de véletlenül egy másik, ugyanolyan kocsit gyújtott fel. Közben azonban meggyulladt a kabátja, ezért eldobta, a zsebében levő irataival együtt. Így könnyen megtalálták a rendőrök.
Vágólapra másolva!

A Veszprém megyei rendőrség megtalálta egy Várpalotán kiégett kocsi gyújtogatóját.

Az eset március 20-án, a késő esti órákban történt Várpalota külterületén, a kocsiban közel egymillió forintos kár keletkezett. A szemle során - áll a rendőrség közleményében - kiderült, hogy az ismeretlen elkövető gyúlékony anyagot dobott be a gépkocsiba, amely ennek következtében kapott lángra. A helyszín átvizsgálása során a rendőrök egy füstölgő kabátra bukkantak, benne személyes iratokkal.

Ennek alapján elkezdték keresni a kabát tulajdonosát, mert gyanították, hogy köze lehet a bűncselekményhez. Két nappal később el is fogták a férfit. A rendelkezésre álló adatok alapján ő az, aki megalapozottan gyanúsítható az ügyben. Előállították a Várpalotai Rendőrkapitányságra, ahol rongálás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A 38 éves S. József beismerte, hogy felgyújtotta kocsit. Azzal magyarázta a dolgot, hogy korábban sérelem érte, ezt akarta megbosszulni. Azzal azonban nem számolt, hogy a kérdéses járművön kívül több hasonló autó is van Várpalotán, így egy másik kocsi ablakát törte be, majd bedobta a járműbe a benzint tartalmazó flakont, és meggyújtotta. Eközben a kabátja is lángra kapott, és nem tudta eloltani, ezért dobta le magáról a helyszín közelében.