Ma kiderül, miért halt meg Bándy Kata

p. lászló, bándy-per, bándy kata, bándy-gyilkosság, péntek lászló
Vágólapra másolva!
Egyszerű kéjgyilkosság történt, vagy egy tragikus szerelemi történet végkifejleteként halt meg Bándy Kata pécsi rendőrpszichológus? Erre a kérdésre is válaszol pénteken a bíróság, amely ítéletet hirdet Bándy meggyilkolásának ügyében. A vádlott, P. László azt elismeri, hogy megölte a lányt, de tagadja, hogy megerőszakolta volna. Vallomásai ellentmondásosak, és Bándy ismerősei is több ponton cáfolták őket.
Vágólapra másolva!

Pénteken reggel kilenckor kezdődik a Bándy-gyilkosság utolsó tárgyalási napja, a Pécsi Törvényszék várhatóan délután ítéletet is hoz az ügyben. A huszonöt éves pécsi lányt a vád szerint P. László fojtotta meg, akit aljas indokból elkövetett emberöléssel vádol az ügyészség. A februárban kezdődött perben eddig négy tárgyalást tartottak, több mint ötven embert hallgatott meg a bíróság.

A Pécsen rendőrpszichológusként dolgozó Bándy Kata 2012. július 8-án éjjel tűnt el, amikor egy buliból tartott hazafelé. A holttestét július 11-én találták meg a pécsi Délibáb utcában. P. Lászlót július 15-én fogta el a rendőrség, a férfi azóta többféleképpen is előadta az gyilkosság történetét, azt azonban kezdetektől fogva elismerte, hogy ő ölte meg a lányt.

Titkos barátnő, vagy véletlen találkozás?

A per februárban kezdődött, és már az első nap látszott, hogy egyes alapvető kérdésekben nincs ellentmondás a vád és a védelem között, P. László ugyanis beismerte a gyilkosságot, sőt azt is, hogy előtte alkoholt és kábítószert fogyasztott. Így a bizonyítás, a gyilkosság éjszakájának rekonstruálásán kívül, elsősorban arról szólt, hogy milyen kapcsolatban volt egymással gyilkos és áldozata, és történt-e nemi erőszak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
P. László érkezik a tárgyalás első napján

A vádirat szerint P. László aznap éjszaka találkozott először Bándy Katával, közeledni próbált hozzá, a lány azonban elmenekült. P. utána eredt, megpróbálta elcsábítani, majd amikor ez nem sikerült, akkor megerőszakolni. Eközben el akarta hallgattatni a sikoltozó lányt, aminek az lett a vége, hogy megfojtotta a táskája szíjával.

P. László a nyomozás során több vallomást is tett, amelyek ellentmondanak egymásnak. Először még azt mondta, hogy beszélgetni kezdett Bándyval, sőt csókolóztak is, majd azért fojtotta meg, mert a lány nem akart ennél tovább menni, ő pedig dühös lett. A később az elmeszakértői vizsgálata során tett és végül a bíróság előtt is fenntartott vallomásában viszont már azt mondta, hogy már jóval korábban megismerkedett Bándy Katával, aki tulajdonképpen a barátnője volt. E szerint a verzió szerint P. azért ölte meg lányt, mert feldühítette az, hogy Bándy nem akarta elismerni a kapcsolatukat a világ előtt, és ettől elveszítette a fejét.

P. László azonban szinte az egész tárgyalás alatt ellentmondásba keveredett a tanúk és szakértők állításaival, sőt saját magával is. Amikor például az egyik a nyomozó azt mondta neki a kihallgatásán, hogy Bándy nem is volt Magyarországon, amikor P. szerint találkozgattak, akkor P. azt felelte, hogy ebben az esetben máskor történtek a találkák. Amikor pedig azt rótták fel neki, hogy az állítólagos elmélyült érzelmei ellenére is szextárskereső oldalakra regisztrált, kitérő választ adott.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
P. László védője és anyja a tárgyaláson

Bándy barátai - és korábbi barátja is - rendre megcáfolták a vádlottat, komoly és konzervatív lányként leírva Bándyt, aki soha nem lett volna hajlandó olyan dolgokra, amelyeket P. László állított. Az utolsó tárgyalási napon pedig P. egyik börtönben lévő ismerősét is beidézték, aki azt mondta, a vádlott megkérte, hogy vallja azt, hogy látta őt Bándyval. P. ezért a vallomásért egy Audit ígért a nyár óta börtönben ülő tanúnak.

A gyilkosság éjszakája

A legtöbb tanút azért hallgatta meg a bíró, mert valamilyen módon kapcsolatba kerültek Bándyval azon a júliusi éjszakán. Például olyan fiatalokat kérdeztek, akik ott voltak azon a bulin, amely után az áldozat hazafelé menet találkozott P. Lászlóval. A tanúk mind jókedvűnek írták le a lányt, aki keveset ivott, majd az éjszaka közepén hazafelé vette az irányt.

A városon keresztül sétálva több térfigyelő kamera is rögzítette az útját, ezeket a bíróságon is levetítették, és két olyan tanút is meghallgattak, aki látta Bándyt este az utcán. Az egyikük azt látta, ahogy sietős léptekkel halad a belváros irányából a Zsolnay-negyed felé, amerre a lakása is van, majd egy sikoltást is hallott, de nem volt biztos abban, hogy a lány sikoltott fel.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
P. László és a tanúk

Az egyik legfontosabb tanú azonban szinte biztos, hogy Bándyt látta az utcán, ahogy P. Lászlóval sétálnak a gyilkossági későbbi helyszíne felé. A tanú a lakása teraszán ült, mivel jó idő volt, és hallotta, hogy a kutyák ingerülten ugatnak. Ekkor látta meg a vádlottat és az áldozatot. Az utcán sétáltak. P. László átkarolta Bándyt, "a lány valamifajta fogásban volt", a haja fel volt borzolva. Szerelmespárnak hitte őket, akik veszekednek. Úgy látta, hogy Bándy kicsit meg is botlott, P.-t pedig agresszívnak találta. Ennek ellenére nem gondolta, hogy fogva tartja, és a lány sem kiáltott segítségért.

Ezután már csak P. Lászlót látták hajnalban, egy közeli benzinkúthoz ment cigarettáért, és közben telefonált, bár a rendőrség szerint akár imitálhatta is ezt. A kutas áporodott szagot érzett rajta. A vád szerint ez már a gyilkosság után történhetett, P. pedig azt állította, hogy ekkor Bándy még élt, és ezután ő visszament hozzá. Ebben az esetben azonban P.-nek balra kellett volna fordulnia, amikor elhagyta a benzinkutat, de a kamera felvételei szerint jobbra ment.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Az [origo] fotótérképe a per legfontosabb pontjairól (a képre kattintva nyílik)

A legkülönösebb tanú azonban soha nem találkozott sem Bándy Katával, sem P. Lászlóval. Ő egy helyi férfi, aki a rendőrség előtt, egyfajta magánnyomozást folytatva találta meg Bándy Kata bugyiját egy játszótéren, közel ahhoz a helyhez, ahol a holttestet megtalálták. Ez alapján következtettek arra a rendőrök, hogy ott történhetett a nemi erőszak. A bugyit cigarettával égették ki.

A bíró minden tanú beszámolója után kérdőre vonta P. Lászlót, aki a bugyira például azt mondta, hogy az egy korábbi szexuális együttlétük után maradhatott ott, azt pedig nem tudja, hogyan került a szemetesbe. P. ismerőseinek beszámolója szerint aznap nagy buli volt a lakhelyükön, a férfi ezután indult el csavarogni is inni.

Bándy Kata védekezett

Több szakértőt is meghallgattak, kiderült, hogy Bándyn 19 külsérelmi nyom volt, több belső sérülése volt, a nyakán pedig egy olyan sérülést találtak, amely azt bizonyítja, hogy a lány halálát az okozta, hogy kézzel megfojtották. Ez megcáfolta a vád táskaszíjas verzióját. P. László sérüléseiről is mást állítottak a szakértők, mint amit ő mondott. A vádlott szerint ugyanis a hátán talált hosszúkás sérüléseket korábban, vasazás közben szerezte, míg a szakértő szerint azok karmolásnyomok.

P. ennek ellenére továbbra is fenntartotta az általa mondottakat. Pedig a rendőrségi helyszínelők is azt vallották, hogy megtalálták P. DNS-ét Bándy körmei alatt, és a táskáján is. Ez volt az a nyom, amely végül elvezette a rendőröket a vádlotthoz.


A térfigyelő kamerák felvételei a gyilkosság éjszakájáról

Az elmeorvosi szakértőcsoport azt mondta, P. teljesen beszámítható volt a gyilkosság éjjelén. Logikusan számolt be az eseményekről, de teátrális, feltűnősködő viselkedés jellemzi, valamint olyan hirtelen dühkitörések, amelyek gyorsan lecsengnek. Hajlamos arra is, hogy kiszínezze az általa mondottakat.

P. László szinte az egész tárgyalás alatt maga elé meredve ült, még a tanúkra is csak néha pillantott rá, csak a bíró kérdéseire válaszolt hangosan, és akkor kezdett el feltűnően pislogni, amikor az erőszak részletei kerültek szóba. Ha a bíróság bűnösnek mondja ki a férfit, akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújthatja. A Bándy család tagjai nem voltak jelen, korábban zárt tárgyalást kértek a bíróságtól, amely azonban a közérdekre való tekintettel elutasította a kérést.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Bándy Kata holttestének megtalálásakor hosszan helyszíneltek a rendőrök

A gyilkosság nagy vihart kavart, a nő eltűnése után több ezren csatlakoztak a keresésére indított oldalhoz a Facebookon, a temetésére pedig több százan mentek el. A kormány nevében Balog Zoltán, a nemzeti erőforrások minisztere búcsúztatta, aki "méltó és elrettentő büntetést" kért Bándy Kata gyilkosára. Az ügyben Orbán Viktor is megszólalt, a miniszterelnök együttérzését fejezte ki Bándy Kata szüleinek, azt mondta, az egész ország mellettük áll a tragédia után.

A Bándy-gyilkosság is közrejátszott abban, hogy a Belügyminisztérium szigorította a szabálysértési elzárások végrehajtásáról szóló rendeletet, P. Lászlónak ugyanis börtönben kellett volna lennie a gyilkosság időpontjában. Húsz napra kellett volna bevonulnia a kecskeméti börtönbe, mert nem fizetett meg egy rá kiszabott, negyvenezer forintos szabálysértési bírságot, de nem ment be. A rendőrség az akkor érvényes szabályok szerint nyolc napig nem intézkedhetett, így a gyilkosság időpontja előtt nem vihették börtönbe a férfit. A rendeletmódosítás értelmében a korábbi nyolc helyett öt nap után kell elővezetnie a rendőrségnek azt, aki nem vonul börtönbe.