Apadnak a folyók, jön a belvíz

Vágólapra másolva!
A belvízzel elöntött terület jelentősen nőtt tegnap óta, 14 ember még nem tudott visszatérni otthonába a Kerka-patak áradása miatt.
Vágólapra másolva!

Jelenleg nincs veszélyes időjárási jelenségre vonatkozó riasztás érvényben az ország területére. A magyarországi folyószakaszokon 1367 kilométer hosszon elsőfokú, 298 kilométer hosszon másodfokú, 141 kilométer hosszon harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

Hat megye 15 településén árvízi, 12 megye 48 településén belvízi védekezést folytatnak, a belvízzel elöntött terület nagysága országosan 145 ezer hektár, jóval több, mint két nappal ezelőtt. 12 vízügyi igazgatóság területén 15 szakaszon elsőfokú, 43 szakaszon van másodfokú, kilenc szakaszon pedig harmadfokú belvízvédelmi készültség van.

A forgalom elől utat hat megye 34 településén kellett elzárni. Két megyében két településén, Ipolytarnócon és Lovásziban összesen 24 embert kitelepítettek, közülük tízen tegnap délután visszaköltözhettek ipolytarnóci otthonukba.

Jelentősen apadt a Kerka, csökkenőben van a Mura vízszintje is, a Zala folyó felső szakaszán már szintén megszűnt az árvízveszély, alsó szakaszán azonban kedden érheti el a harmadfokú árvízvédelmi készültséget jelentő vízállást - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kedden reggel az MTI-t.

Zala megyében a Zala-folyó mostanában tetőzik, a levonuló árhullámok miatt a kisebb vízfolyásokon bizonyos helyeken völgyi elöntésekkel, helyi vízkárokkal kell számolni. A Kis-Balaton vízszintje a lehullott nagyobb csapadékmennyiség miatt és a területen található belvíz miatt megemelkedett, folyamatosan szivattyúznak.

Tetőzött a Mura folyó, a Kerka és a Kebele patak, a Principális csatorna, ezeken lassú apadás kezdődött. Lovászi településről a Kerka-patak áradása miatt tegnap 14 embert kellett kitelepíteni, közülük tizenketten befogadóhelyen, ketten rokonoknál és ismerősöknél találtak lakhatási megoldást.

Harmadfokú készültség

A legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Hortobágy-Berettyón kedd reggel a Tiszántúli Vízügy Igazgatóság (Tivizig) - közölte Bara Sándor védelemvezető az MTI-vel. A borzi vízmércénél 352 centiméter a folyó vízállása, s tovább árad - tette hozzá a Tivizig igazgatója.

Bara Sándor tájékoztatása szerint a Berettyó torkolatánál ugyancsak emelni kellett a védelmi szintet: kedden reggel 438 centiméteres vízállásnál másodfokra emelték a készültséget a Berettyó alsó szakaszán. A folyó felső szakaszán továbbra is elsőfokú az árvízvédelmi készültség.