Lázár: Segítünk a devizahiteles egyházaknak

Vágólapra másolva!
Az állam hibájából vettek föl devizahiteleket még az előző kormány idején a magyar egyházak, ezért az állam most konszolidálja az egyházak hiteleit - közölte Lázár János.
Vágólapra másolva!

Az egyházak által felvett devizahitelek konszolidációját is tervezi a kormány - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen. 2002 után a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány megszegte az egyházi ingatlanokkal kapcsolatos kárpótlási megállapodást, és ekkor nem kapták meg határidőre az egyházak a nekik járó összeget - mondta a politikus.

Ennek a hiánynak a fedezetére vettek föl református egyházkerületek piaci körülmények között - akkor előnyösnek tűnő - devizahiteleket. A pillanatnyi fizetési nehézségek orvoslására szolgáló összeget az egyház működtetésére, szociális és oktatási feladataik ellátására fordították - ismertette az államtitkár.

Lázár János hozzátette: a tulajdoni kárpótlásból eredő fizetési kötelezettségeit megszegő állam miatt kialakult átmeneti likviditási problémák megoldására felvett devizahitelek teljes nagysága mintegy 15 millió euró.

A kormány kedden éjszaka tárgyalta a több református egyházkerületet érintő problémát, és úgy döntött, az állam nagy valószínűséggel át fogja vállalni ezeket a hiteleket, vagy segít a törlesztésükben - mondta az államtitkár.

A rendszerváltás után 1991-ben született törvény arról, hogy az állam visszaszolgáltatja az egyházaknak az 1948. után kártalanítás nélkül állami tulajdonba került ingatlanokat. A törvényben eredetileg 2001-ig szabtak erre határidőt, de ezt az 1997-ben megkötött vatikáni szerződés után 2011-re módosították. Az egyházak több mint nyolcezer igényt adtak be.

A vatikáni szerződést követő módosításokban bevezették az ingatlanjáradék fogalmát is, ami azt jelentette, hogy örökjáradékot kaphattak az egyházak azok helyett az ingatlanok helyett, amelyeket nem természetben kértek vissza, vagy valamiért nem adták vissza nekik. A 12 érintett egyház közül hat - köztük a katolikusok, a reformátusok, az evangélikusok és a Mazsihisz - élt is ezzel a lehetőséggel. Először 1998-ban fizetett az állam járadékot az egyházaknak, akkor 3,2 milliárd forintot. A kormányváltás után, 2011-ben már 16 milliárd forint járadékot fizettek ki, az összeg nagy részét, több mint 10 milliárd forintot a katolikus egyház kapta. 2011-ig összesen több mint 110 milliárd forintot fizetett ki az állam az egyházaknak.

A Bajnai kormány 2010. februárjában arról adott ki tájékoztatást, hogy még 68 ingatlan ügye vár rendezésre, ennek értékét 1,4 milliárd forintban adták meg. 2011. közepén 1,3 milliárd forint kártérítés kifizetésével lezárult a Magyar Katolikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház által visszaigényelt ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése, és őszre a Magyarországi Evangélikus Egyház is megkapta minden követelését.