Vágólapra másolva!
Az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért közös támogatásával indul a dunakeszi időközi önkormányzati választáson a volt LMP-s Oláh Noémi.
Vágólapra másolva!

Az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért (PM) párt közös támogatásával indul a dunakeszi időközi önkormányzati választáson a korábban LMP-s Oláh Noémi - adja hírül a Népszava és a Népszabadság pénteki száma. A cikkek szerint a városban március 25-én tartanak időközi voksolást, mert a korábbi képviselő, a fideszes Fodor Sándorné elhunyt. Négyen indulnak a mandátumért: Benkő Tamás (Fidesz), Bernát Kristóf (Jobbik), Miczki Melinda (MSZP) és Oláh Noémi.

A fiatal szociológus a Népszabadság szerint korábban az LMP színeiben indult a 2010-es választásokon, akkor a voksok valamivel több mint 8 százalékát szerezte meg ugyanabban a körzetben. Most hivatalosan függetlenként adta le ajánlószelvényeit, a lap információi szerint azért, mert a PM az ajánlások leadásakor még nem volt bejegyezve.

Az MSZP jelöltje - aki jelenleg a megyei közgyűlésnek is tagja - a legutóbbi választáson 25 százalékos eredményt ért el, de a körzetet így is a Fidesz nyerte meg masszív 39 százalékkal - írja a Népszabadság.