Kedden még rabolt, pénteken elítélték

Vágólapra másolva!
Egy kazincbarcikai söröző bevételét próbálta ellopni a helybeli férfi kedden. A helyszínen elfogták, pénteken már ítéletet is hozott a bíróság.
Vágólapra másolva!

Gyorsított eljárásban két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a bíróság egy férfit, aki kirabolt egy sörözőt kedden Kazincbarcikán - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

Dobi Tamás elmondta: a nyomozás adatai szerint 46 éves helybéli férfi a bevételt akarta megszerezni az egyik kazincbarcikai sörözőből. A pult mögötti lévő kasszából pénzt lopott el, de ezt az alkalmazott észrevette. Az elkövető ekkor bántalmazta az alkalmazottat, valamint annak barátnőjét is. A férfi ezután megpróbált elhajtani az autójával, de az időközben kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták.

A férfi ellen a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság rablás miatt indított eljárást, és kezdeményezte, hogy a gyorsított eljárás keretében állítsák őt bíróság elé. A bíróság az ügyészi előterjesztést követően egy napon belül döntött az ügyben: két év szabadságvesztésre ítélte a férfit, a büntetés végrehajtását négy évre felfüggesztette.