Órákon át vártuk a sült galambot

Vágólapra másolva!
Elkísértük az ország egyik legsikeresebb vadászíjasát egy útjára, és kaptunk egy adagot abból az érzésből, hogy milyen órákon keresztül várni a sült galambot. Kiderült, hogy az íjas vadászatot alig valami választja el a vallásos áhítattól, és az is, hogy a vadászat izgalmához egyáltalán nincs szükség egy állat halálára.
Vágólapra másolva!

Mostanában minden a vaddisznókról szól, ősszel a Balaton északi partjának bizonyos szakaszait lepték el, néhány napja pedig Salgótarjánt szállták meg az állatok, amelyek úgy tűnik, hogy biztonságosnak tartják a várost. Lakott területen nem egyszerű elejteni őket, kizárólag íjjal lehet próbálkozni. Ennek a jogi szabályozása még nincs kidolgozva, de folyamatban van.

Az íjas vadászat nem éppen tömegsport, ma Magyarországon körülbelül ezer ember van, akinek az állami vadászengedélyen túl íjas kiegészítő vizsgája is van - tudtuk meg Ambrózy Árpádtól, a Magyar Vadászíjas Szövetség elnökétől, akit elkísértünk egy útjára, hogy megnézzük, mi fán terem ez a műfaj.

A harminckilences les egy nagy szántó fölött terül el, ami kedvelt helye a vadaknak szürkületkor. (További képekért kattintson!) Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Amint megérkeztünk a gödöllői vadászházba, a vadász gyorsan szertefoszlatta az esti vadhúspecsenyéről szövögetett álmainkat, ugyanis - magyarázta - nagyjából egy százalék esély van arra, hogy sikerrel járjunk íjjal. A biztonság kedvéért azért hozott magával puskát is, hogy ha mást nem, lőjön egy őzet a vadásztársaságot terhelő kilövési kvóta teljesítése miatt.

Délután fél négykor a vadászkopójával együtt bepattantunk a terepjárójába. Első utunk a vadásztársaság főhadiszállására vezetett, ahol dokumentálta, hogy melyik lesre fogunk kimenni. Itt már kezdtünk közel kerülni a vadászathoz, a háznál található mérleg melletti vércseppek azt jelezték, hogy valakinek nemrég sikeres elejtése volt.

A papírmunka után kiértünk a 39-es lesre, ami egy olyan helyre biztosít tökéletes rálátást, ahol szürkületkor szívesen átkelnek a vadak. A vadász a terepre érve ösztönösen halkabban kezdett beszélni, a léptei puhábbakká váltak, látszott, hogy megtanulta, hogyan kell a lehető leginkább feltűnésmentesen mozogni a vadonban. A lesnél nem nagyon lehet belemerülni a táj szépségébe, hiszen szemben egy kilométerre a Hungaroring terül el, jobbra pedig látszik Budapest. A vadászterep közvetlen közelében pedig kirándulók, kocogók és kutyasétáltatók rontják a vadászat romantikáját a kísérőnk szerint.

Íjjal legfeljebb húsz méteres távolságban lehet az elejteni kívánt vad a sikeres lövéshez. (További képekért kattintson!) Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Pedig ez egy legendás les - mondta Ambrózy. "Tavaly harmincszor jöttem ki ide, mert lehetőségem volt lőni egy gyönyörű őzbakot. Egyszer át is ment a les alatt, de a lövéssel egyetlen alkalommal sem próbálkoztam meg. Ettől függetlenül mind a harminc alkalom élvezet volt: vadásztam, hogy lőttem vagy sem, az nem lényeg" - mesélt. A jellegzetes agancsú bakról nem mesélt puskás vadásztársainak, ugyanis nekik tízszer könnyebb dolguk van azzal a fegyverrel.

Az íjas vadászat ugyanis nem egyszerű műfaj, ezzel az eszközzel legfeljebb húsz méterről lőnek vadra. Nagyon nehéz ilyen közel kerülni az óvatos és jó hallású állatokhoz, az elejtések zöme lesből történik, de előfordul azért, hogy sikerül odakúszni. Ez azonban majdnem olyan nehéz, mint úgy úszni, hogy közben nem lesz vizes az ember. "Egyszer Kanadában lőtávon belül kerültem egy fekete medvéhez, de nem lőttem, mert vasárnap volt, és akkor ott tilos vadászni. Az egy elméleti elejtés volt" - mesélte keserűség nélkül Ambrózy.

Mindenféle állatot ejtett már nyíllal, a veréb méretű madaraktól kezdve egészen a fekete medvéig. (További képekért kattintson!) Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Vezetőnk statisztikája is mutatja, mennyire nem sikerorientált műfaj az íjas vadászat. Elmondása szerint közel 150 vadat ejtett el húsz év alatt, de nem az egyedszámra, inkább a vadfajok sokféleségére büszke. Számszerűsítve a vadász havonta körülbelül másfél vadat terített le íjjal, nem csoda, hogy az izgalomtól még mindig meg tud remegni a keze egy-egy lövésnél. "Ha ki tudom húzni az íjat, az már félsiker, a legtöbb vad ugyanis húsz méterről meghallja ezt és elszalad. Egyesek ezért szokták becelluxozni az íj testét, mert akkor nem kattan" - avat be minket.

A vadak ráadásul rendkívül türelmesek, órákig is képesek mozdulatlanul várni, legyen szó veszélyhelyzetről, vagy táplálékszerzési lehetőségről. Ambrózy szerint türelemjátékban szinte sosem tudja legyőzni őket az ember, mert egy ilyen akció során elkezd kombinálni, pörög az agya és előbb-utóbb megmoccan. "A vaddisznók minél idősebbek, annál óvatosabbakká válnak, ezért olyan nehéz levadászni őket, hogy gyakorlatilag nem tudjuk szabályozni a populációt" - mondta.

Ambrózy szerint a vadászok első számú szabálya az elv, hogy csak akkor lőnek az állatra, ha biztos, hogy az a találattól elpusztul, máskülönben csak hosszas szenvedést okoznak neki. "Ha a vadász csak sebesíteni képes, akkor kutya kötelessége addig menni a vad után, amíg le nem járja a lábát" - mondja.

Némi töprengés után Ambrózy úgy döntött, hogy nem süti el a biztonság kedvéért bekészített puskát. (További képekért kattintson!) Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Hat óra körül villámgyorsan ránk esteledett a lesben. Éppen megbeszéltük, hogy tíz perc múlva visszaindulunk, mert sötétben már nincs értelme vadászni, amikor két őzre és mögöttük egy nyúlra lettünk figyelmesek száz méter távolból. Némi töprengés után Ambrózy úgy döntött, hogy nem süti el a biztonság kedvéért bekészített puskát, mert annyira sötét van, hogy nem tudná garantálni a pontos találatot. Így még egy darabig figyeltük, hogy a már csak apró foltokban látható állatok legelnek, majd elhagytuk a lest.