Tízezredik látogató a Bukta-kiállításon

Vágólapra másolva!
Kortárs magyar képzőművész egyéni kiállítására a rendszerváltás óta nem váltottak annyian belépőt, mint Bukta Imre Másik Magyarország című tárlatára. A Műcsarnokban a tízezredik látogatót köszöntötték péntek délután.
Vágólapra másolva!

A Szépművészeti Múzeum Cézanne-kiállításáról érkezett budapesti nyugdíjas közgazdászt és feleségét Gulyás Gábor kurátor, a Műcsarnok igazgatója és a művész köszöntötte a tárlat bejáratánál egy csokor virággal és egy noszvaji kastélyszállóba szóló meghívóval.

Bukta Imre szerint rendkívüli érzés a tárlatnak sikere. "Ez akkora szám, hogy ha összeadnánk a Mezőszemere-környéki nyolc falu lakosságát, akkor sem jönne ki", mondta a Heves megyei településen élő képzőművész. Bukta minden héten ellátogat a kiállításra, hogy találkozzon a közönséggel, illetve esetenként tárlatvezetéseket tartson.

"Azért is örülök ennek a nagy látogatottságnak, mert vidéken élve látom, hogy a népművelés struktúrája összeomlott, vidékre nem tud eljutni a művészet, az emberek kizárólag a televízióból táplálkoznak kulturálisan", mondta Bukta Imre, aki büszke arra, hogy az egyszerű embereket és a hozzáértőket egyaránt sikerült megszólítania.

Több kritikus is feltette a kérdést, miért csak most látható ekkora kiállítás az életművéből. "Erre csak azt tudom mondani, hogy ha Gulyás Gábor nem találja ki, akkor most sem nyílt volna meg", mondta Bukta, aki utalt arra a vitára is, amit a Műcsarnok a Magyar Művészeti Akadémiának való átadásáról szól. "Nagy szerencsém volt ezzel, mint ahogy azzal is, hogy ebben a nagy kultúrbotrányban az utolsó pillanatban sikerült megrendezni. Reméljük, azért mégsem az utolsó pillanat lesz, és minden jóra fordul. Az ember azt gondolja, hogy megdörzsöli a szemét, és felébred egy rossz álomból".

A Műcsarnok március 17-ig meghosszabbította a kiállítás nyitva tartását. A finisszázsig számos kísérőprogram kapcsolódik a tárlathoz: február 8-án Tar Sándor Túlélési gyakorlatok című monodrámáját adja elő a kiállítótérben Bán János, majd február 10-én Bukta Imre a Mezítlábas Zenészek művészcsoporttal tart rendhagyó zenés tárlatvezetést.