Önvédelmi gesztus volt a kiskunhalasi hererántás

Kiskunhalason kiskorú veszélyeztetésével vádoltak meg egy gimnáziumi tanárt, Szilády Áron Gimnázium
Vágólapra másolva!
A kiskunhalasi református gimnázium messze legnépszerűbb tanára volt az a magyartanár, aki most huszonnégy rendbeli kiskorú veszélyeztetéséért áll bíróság elé. Osztálykiránduláson együtt ivott a diákokkal, egy zárt Facebook-csoportban beszállt a durva poénkodásba, és a vádiratban egy tréfás hererántás is szerepel. Az iskolásoknak viszont fájón hiányzik a tanár, akivel bármiről, de tényleg bármiről lehetett beszélgetni.
Vágólapra másolva!

"Mindenki nagyon szerette, az osztályának nagyon hiányzik"; "ő volt a legjobb tanár, néha zenét hallgattak az órán"; "volt, aki miatta szerette meg az irodalmat"; "a családjával is nagyon rendes volt"; "kilencedikben ő tartotta a szexuális felvilágosítást, a fiúknak utána fülig ért a szájuk"; "soha nem csinált volna semmi rosszat" - ezeket a rajongó jellemzéseket adták a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium kiskorúak veszélyeztetésével vádolt tanáráról azok a diákok, akiket ebédszünetben sikerült elcsípnünk, miközben a menzára kísérték őket a tanárok.

A teljesen nyugodt, hétköznap is szinte kihalt, kisvárosias központban magasodik a református iskola régi épülete. A diákok viszonylag szigorúan szabályozott keretek között tanulnak, az elmondásukból pedig az derült ki, hogy a híres magyartanár, az iskola sztárja ezzel éles ellentétben álló, harsány jelenség lehetett. Szívesen és sokat káromkodott, a megkérdezett diákok úgy jellemezték, hogy heves volt, és nagyhangú, mindig haverkodott a gyerekekkel, ha pedig ordító hülyeséget írtak egy dolgozatba, jó nagyot nevetett rajtuk.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Szilády Áron Gimnázium, Kiskunhalas

A népszerűségének viszont nem ez volt az igazi oka, hanem, hogy "őszintén, bármiről lehetett vele beszélni, mert őt érdekelte, hogy mi van velünk. Még a szexről is beszélgethettünk vele. Sok gyerek senkinek nem mondhatja el ezeket" - fogalmazta meg két egykori diákja, a tavaly leérettségizett Eszter és Virág, hogy miért volt fontos nekik a tanár. A 38 éves O. Adriánnak tavasszal mégis huszonnégy rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt kell bíróság elé állnia, a Kiskunhalasi Járási Ügyészség most nyújtotta be ellene a vádiratot.

A botrány egy éve robbant ki az iskolában és a hozzá tartozó kollégiumban amiatt, hogy O. Adrián nem úgy viselkedik, ahogyan egy tanárnak kellene. A főigazgató és a vezetőség behívta elbeszélgetni. A tanár azzal védekezett, hogy csak jó kapcsolatban akart lenni a diákokkal, mire a vezetőség azt mondta, hogy szerintük ennek nem ez a módja. Másnap O. Adrián már nem is ment dolgozni, kilépett, a munkaviszonya pedig közös megegyezéssel megszűnt. Fegyelmi vizsgálatra emiatt nem került sor - mondta Bödecs Pál, a helyi református oktatási intézmények lelkész-főigazgatója. Eszter és Virág szerint három hónappal az érettségijük előtt történt "ez a törés", és jól félbevágta a felkészülésüket. O. Adrián nem is búcsúzott el, csak annyit üzent nekik, hogy ne izguljanak, mert úgyis sikerülni fog az érettségi.

O. Adriánt egy kollégiumi kollégája jelentette fel (ő egyelőre nem akart nyilatkozni az [origo]-nak). A diákok, sőt állítása szerint a lelkész-főigazgató is csak a sajtóból értesült azokról a részletekről, amelyekről máig csak durva pletykák keringenek. Az újsághírek például arról szóltak, hogy a tanár orgiára buzdította a diákjait, vagy, hogy köze volt ahhoz, hogy az egyik kollégiumban lakó fiú megharapta a társa péniszét. A Baon.hu például ezt írta: "Az iskola kollégiumában egy 9. osztályos fiú megharapta szobatársa testének egy igen érzékeny pontját. A harapós fiú a megtámadott fiúval együtt az előzetesben lévő tanár osztályába járt." O. Adrián kicsit több mint egy hetet előzetes letartóztatásban is volt.

A héten benyújtott vádiratban viszont a harapás nincs azon esetek között, amelyeket O. Adriánnak felró az ügyészség. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője az [origo] kérdésére azt mondta, részleteket nem közölnek a vádiratban foglaltakról, így annak lényegét O. Adrián ügyvédjének, Kastyják Jánosnak az elmondásából ismerjük.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Kastyják János szerint a tanár hibázott, de nem követett el bűnt

Kastyják szerint lényegében három konkrét esettel indokolja az ügyészség, hogy a tanár összesen huszonnégy diákjának szellemi, erkölcsi vagy testi fejlődését sodorta veszélybe súlyos kötelességszegésével.

Az egyik kifogásolt eset egy zárt Facebook-csoportban történt, amelyben a tanár és tizenöt diák volt tag. A fiúk néha illetlen képeket osztottak meg - Kastyják hangsúlyozta, hogy ezek az interneten hozzáférhető képek voltak -, és obszcén megjegyzéseket tettek róluk, ebbe pedig a tanár is beszállt, ugyanilyen stílusban. Védője szerint a férfi túlságosan elengedte magát, és ezzel pedagógiai hibát követett el. "Hogy helytelen volt, nem vitatom. De a kiskorú veszélyeztetését nem látom benne" - fogalmazott Kastyják, aki szerint meg kell érteni, hogy ma már inkább ilyen stílusban beszélnek a szexualitásról a fiatalok, ráadásul O. Adrián volt az a tanár, akit az iskola megbízott azzal, hogy a diákok szexuális felvilágosítását végezze el. Az ügyvéd kérdésünkre nem akart példát mondani arra, hogy milyen stílusban zajlott a kommunikáció a csoportban, csak annyit mondott, hogy ezekre a vádirat sem tér ki konkrétan, és hogy a csoportot már régen törölték.

Egy osztálykiránduláson történt esetet is felhoz a vádirat, amikor a gyerekek viccből ráugrottak O. Adriánra, és birkóztak vele, ő pedig a túlerőben lévő diákok közül úgy szabadult ki, hogy megrántotta egyikük heréjét. A vádiratban nem merül fel, hogy ezzel a tanár molesztálta volna a gyereket, csak a kiskorú veszélyeztetése a vád.

A vád harmadik része, hogy az osztálykirándulásokon és táborokban - volt köztük ufóleső tábor is - O. Adrián tudtával, és néha a kínálásával ittak alkoholt a diákok. Ezek a közös ivások az ügyvéd szerint szintén nem olyan súlyú esetek, amelyekkel O. Adrián olyan súlyosan megszegte volna a kötelességét, hogy azért bíróság előtt vonják felelősségre. Részben azért, mert ilyesmi csak alkalomszerűen fordult elő. Kastyják szerint emellett tény, hogy ha egy tanár szigorúan tiltja, hogy a kirándulásokon a kiskorúak alkoholt fogyasszanak, akkor azok ki fognak szökni, és kontrollálatlanul berúgnak.

Az ügyvéd úgy gondolja, hogy a vádban felhozott eseteknek inkább az iskolán belül, fegyelmi eljárás keretében kellene a végére járni, nem bíróságon, O. Adrián pedig - mint a védője mondta - hibásnak tartja magát, de bűnösnek nem. A sajtót is bejárt harapásos esetet végül nem rótta fel a tanárnak az ügyészség, biztosat pedig nem lehet róla tudni. Az ügyvéd nem akarta részletezni, a feljelentő nem nyilatkozott, az iskola igazgatóját eddig nem sikerült elérnünk, Bödecs Pál, az érintett intézmények lelkész-főigazgatója pedig szintén nem részletezte az esetet.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A diákjai nagyon szerették a magyartanárt

A diákok között csak pletykák terjednek az esetről, egy fiatal lány például azt mondta, hallott egy tanárról, akinek egy másik tanár azt mondta, hogy neki "meg lett mutatva a seb". A fiú, aki megharapta a másikat, már nem lakik a kollégiumban - mondták többen is -, sok ügye volt, úgyhogy kirúgták. "Elég nagyokat tudott mondani, és biztos csak úgy rámondta, hogy a tanár miatt csinálták" - mesélték tizenegyedikesek az állítólagos esetről. A másik fiú, akit megharaptak, még a kollégiumban lakik, nem is tagadja, hogy ez történt, sőt, még menő is lett a groteszk eset után. "Na, ő is egy érdekes gyerek" - intézte el a jellemzését az egyik diáklány, majd kibuggyant belőlük a nevetés.

A mókázás ellenére a lelkész-főigazgató szerint komoly törést okoztak a történtek az iskolásoknak. Az iskolában mentálhigiénés szakemberek jártak, és a tanárok is próbáltak segíteni feldolgozni a történteket. Ráadásul több diáknak tanúskodnia is kell majd a bíróságon.