Simicskó lesz az ifjúsági és drogügyek felelőse is

Vágólapra másolva!
A Simicskó István vezette sportért felelős államtitkársághoz kerülnek az ifjúsági, köztük a drogkoordinációs ügyek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkársága veszi át hamarosan a tárca ifjúságügyi főosztálya, azon belül a drogkoordináció szakmai irányítását - írta csütörtök esti közleményében az Emmi.

A 2010 májusában alakult kormányzati struktúrában mostanáig a minisztérium Soltész Miklós államtitkár irányítása alatt álló szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárságához tartoztak az ifjúságügyek.

Kiss Norbert, az Emmi helyettes államtitkára a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítványnál tett látogatást, amely során a drogambulancia tapasztalatairól és tűcsereprogramjáról tájékozódott.

Kiss Norbertet Rácz József, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia vezetője tájékoztatta alapítványa működéséről, az adott szakterületen meglévő eddigi tapasztalataikról. Egyeztetésükön kitértek például arra, hogy a szerhasználat változása, a designerdrogok elterjedése miatt nőtt a tűhasználat, ezért fontos az ellátó szervezetrendszerek közötti együttműködés erősítése.

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy a fecskendők iránti megnövekedett igény folyamatos biztosítása, illetve a fertőzésveszély csökkentése érdekében az első hónapok tapasztalatait is figyelembe véve a tárca megvizsgálja további források bevonásának szükségességét.

Kiss Norbert kiemelte továbbá, haladéktalanul tárcán belüli egyeztetést kezdeményez, hogy a megbeszélésen elhangzott, illetve a korábban az Emmihez eljuttatott szakmai javaslatok alapján javuljon a tűcsere-programok hatékonysága.

A kábítószerfüggőkkel foglalkozó szervezetek a napokban jelezték, hogy az Emmi derűlátó nyilatkozatai ellenére az átmeneti tűhiány továbbra sem oldódott meg, a hat legnagyobb tűforgalmat lebonyolító szervezethez ugyanis nem érkezett meg az e célra elkülönített összesen hatmillió forint összegű egyedi támogatás.

A szervezetek már 2011 végén jelezték, hogy az úgynevezett alacsony küszöbű szolgáltatások (ezek igénybevételéhez nem kell szermentesnek lenniük a klienseknek, ilyen a tűcsere is) támogatását oly mértékben akarja csökkenteni a kormány, ami ellehetetleníti az ellátórendszer egy részét.