Szex előtt ölte meg partnerét egy üres épületben

Vágólapra másolva!
Az erősen ittas férfi elismerte a gyilkosságot, de a részletekre nem emlékszik. Állítólag megegyeztek a nővel, hogy szexelni fognak a lakatlan épületben, végül mégis az aktus előtt történt a súlyos bántalmazás.
Vágólapra másolva!

Szexuális indítéka volt annak a 41 éves férfinak, aki egy nagykanizsai lakatlan épületben úgy bántalmazott egy 46 éves nőt múlt csütörtökön, hogy az asszony belehalt sérüléseibe

A sértett asszonyt eleinte nem tudták beazonosítani, mert nem voltak iratai. Eltűnését másnap az élettársa jelentette be, akivel Nagykanizsán lakott a zalaegerszegi nő.

A rendőrség szombat este azonosította a bűncselekmény gyanúsítottját, egy kaposvári férfit, akit Balatonkeresztúron fogtak el. A férfi beismerő vallomást tett, elmondta: a bűncselekmény napján jelentős mennyiségű alkoholt ivott. Az emberölést elismerte, ugyanakkor azt mondta, a részletekre nem emlékszik, illetve nem válaszolt az erre vonatkozó kérdésekre.

A rendőrség szóvivője a szexuális indítékról elmondta, hogy tudomásuk szerint a felek megegyeztek, a férfi nem kényszerítette a nőt, akivel a lakatlan épületbe mentek. Ott azonban a férfi - tovább nem részletezett okból - bántalmazta a nőt, aki a felsőtestén és a fején olyan súlyosan megsérült, hogy az a halálához vezetett.