Háromezer forintért ölték meg az idős asszonyt

Vágólapra másolva!
Ékszereket zsákmányolt egy 84 éves asszonytól két huszonéves fiatal Tamásiban. Agyonverték, amikor felébredt a betörőkre.
Vágólapra másolva!

Háromezer forint értékben zsákmányolt ékszert, fülbevalót és gyűrűt áldozatától az a két huszonéves fiatal, akik megöltek egy 84 éves asszonyt múlt szombat este Tamásiban - közölte a rendőrség. A szomszédok jelezték, hogy az egyedül élő idős asszony bejárati ajtaján az ablak be van törve, és a nő nem ad életjelet magáról. A rendőrök a házban látták, hogy ott kutattak, az asszonyt pedig holtan találták.

Az adatgyűjtés során jutottak el a 22 éves és a 27 éves helyi fiatalemberhez. A gyanú szerint a két elkövető szombatra virradóra tört be az asszonyhoz, akit, amikor felébredt, ütlegelni kezdtek, és a nő belehalt a bántalmazásba. A gyanúsítottak ismerhették áldozatukat, azt a rendőrség nem árulta el, hogy tettek-e vallomást és büntetett előéletűek-e.