Vágólapra másolva!
Kilépnek az LMP-ből és új pártot hoznak létre a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai - jelentette be Jávor Benedek, a párt országgyűlési képviselője vasárnap. Az új párt nevét még nem találták ki, de annyi biztos, hogy - az LMP-ben maradókkal szemben - baloldali pártot hoznának létre, és tárgyalni szeretnének a Bajnai Gordonhoz köthető Együtt 2014 mozgalommal.
Vágólapra másolva!

Az LMP Párbeszéd Magyarországért Platformjának tagjai kilépnek a pártból, és új pártot alapítanak - jelentette be Jávor Benedek vasárnap. A döntés a platform vasárnapi közgyűlésén született meg. A platformot alapító nyolc országgyűlési képviselő továbbra is megtartja a mandátumát, és párbeszédet kezd az LMP hét képviselőjével annak érdekében, hogy valamilyen formában megmaradjon a parlamenti frakció.

Az új párt nevéről még nem döntöttek, de az biztos, hogy baloldali irányultságú pártot akarnak - legalábbis ezt mondta az Indexnek több platformista. Az új párt tárgyalni akar az Együtt 2014 választói mozgalommal az együttműködésről. Jávor erről a sajtótájékoztatón annyit mondott, hogy először az új pártnak meg kell alakulnia, amíg ez nem történik meg, addig korai tárgyalásokat folytatni az együttműködésről. Viszont a választások nincsenek messze, ezért ha részt akarnak venni az ellenzéki együttműködésben, akkor az év második feléig tisztázni kell annak formáját - tette hozzá.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Jávor Benedek (balra) vezeti a kilépőket - az új párt tárgyalna az MSZP-vel és Bajnai Gordon mozgalmával is

A platform vasárnap délután 4 órakor tartott sajtótájékoztatót, amelyen a pártszakadást bejelentették. Jávor Benedek úgy fogalmazott, hogy a szombati LMP-kongresszuson történtek után úgy érezték, hogy az LMP politikája nem segíti a kormányváltást. "A kongresszus demokratikus döntést hozott, ezt nincs joguk megkérdőjelezni, de nem tudunk egy olyan szervezetért őszintén dolgozni, amely nem járul hozzá a 2014-es kormányváltáshoz. Nem szeretnénk tovább blokkolni az LMP munkáját azzal, hogy a párt idejének, energiájának és erőforrásainak jó részét a belső nézetkülönbségek kötik le" - mondta a politikus. "Eljött az idő, hogy elengedjük egymás kezét", mert véget kell vetni annak a helyzetnek, hogy két, egymással összebékíthetetlen stratégia, és két, egymással a kormányváltásban egyetérteni nem tudó csoport bénítja egymást - tette hozzá Jávor.

A szombati LMP-kongresszuson hosszas vita után leszavazták a Jávor Benedek által fémjelzett Párbeszéd Magyarországért Platform javaslatát, amely az Együtt 2014-gyel való együttműködésről szólt. A platformisták most nagyobb arányban maradtak alul, mint az LMP novemberi kongresszusán. Ezután lényegében már szombaton tudni lehetett, hogy a platform tagjai új pártot alapítanak. Az [origo]-nak ugyanis szombaton a platform több tagja is azt mondta, hogy kilépnek a pártból, ha alulmaradnak a szavazáson, de a frakcióból nem lépnek ki. (Itt olvashatja el a kongresszusról készült tudósításunkat.)

Az LMP 15 fős parlamenti frakciójából nyolcan tagjai a Párbeszéd Magyarországért Platformnak: Karácsony Gergely, Jávor Benedek, Szabó Tímea, Scheiring Gábor, Dorosz Dávid, Szabó Rebeka, Szilágyi László és Szilágyi Péter. A platform mögött mintegy 120 LMP-tag is áll, a párt tagjainak száma 800 körüli. Platformista képviselők szerint az, ha a körülbelül 120 fő kilép, nem öli meg az LMP-t, a párt működése viszonylag zavartalanul tud folytatódni. Szerintük inkább érzelmileg lesz húsbavágó, amikor a párt alapítóinak jelentős része kilép az LMP-ből.

A platformhoz tartozó politikusok a sajtótájékoztató után azt közölték az MTI-vel, hogy csatlakozik hozzájuk az LMP fővárosi kerületi képviselőinek körülbelül fele és a vidéki politikusainak hozzávetőleg negyven százaléka. Somfai Ágnes, a fővárosi önkormányzat tagja az MTI-nek azt mondta, hogy miután a budapesti frakció mindhárom tagja a platform alapítója, ezért ők is kilépnek az LMP-ből és csatlakoznak az új párthoz.