Vágólapra másolva!
Ha nem fogadja el az LMP kongresszusa a Jávor Benedek által vezetett platform stratégiáját, akkor tagjai kilépnének a pártból, a frakció azonban ebben az esetben is megmaradna.
Vágólapra másolva!

Az LMP kongresszusán jelenleg is zajlik az a stratégiai vita, amely végén szavazással döntik el, hogy tárgyalnak-e, és ha igen, akkor milyen formában az Együtt 2014-gyel és az MSZP-vel. Helyszíni tudósítónk úgy tudja, a párt platformistának nevezett szárnya változtatásokkal ugyan, de nagyon hasonló javaslatot terjesztett a kongresszus elé, mint amit novemberben kis többséggel, de leszavazott a nyolcszáz fős tagság.

Több platformista képviselő elmondása alapján javaslatuk lényege, hogy a 2014-es választáson önálló listát állítanának, de bizonyos választókerületekben vissza is léptetnék jelöltjeiket, ha úgy jobb eredményre van esély a Fidesszel szemben.

Információink szerint ha a kongresszus nem fogadja el a novemberben megszavazott helyett új stratégiaként a platformisták csomagját, akkor vasárnap a Jávor Benedek vezette platform képviselői és párttagjai kilépnek a pártból. Több vezető politikus azt mondta, hogy a frakcióból viszont ebben az esetben sem lépnének ki, mert annak megtartása mindkét oldal számára fontos.

Úgy tudjuk, a platformisták nem adtak ultimátumot a Schiffer András vezette, önálló pólusban gondolkozó szárnynak, hanem a szavazástól teszik függővé, hogy a vasárnapi, körülbelül 120 fős platformista találkozón milyen döntést hoznak. Tudósítónk szerint este fél 8-ig megszületik a határozat a platformisták javaslatáról.

Az LMP kétnapos kongresszusa szombaton kezdődött az egyik Üllői úti szállodában. A zárt ajtók mögött zajló kongresszuson többek között a párt új stratégiájáról is döntenek. Az párt novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amelyik kizárja az LMP csatlakozását az Együtt 2014-hez. Ezt követően lemondott posztjáról Jávor Benedek akkori frakcióvezető és két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea. A három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársával ezután együtt alapította meg a Párbeszéd Magyarországért Platformot.