Több útszakasz járhatatlan a Dunántúlon

havazás, A közútkezelő munkatársai zárnak le hóátfúvás miatt egy utat a Zala megyei Újudvar közelében
Vágólapra másolva!
A hóátfúvások és a viharos erejű szél miatt nem sokra mennek a közútkezelő munkagépei. Arra kérik a közlekedőket, hogy az érintett térségekben egyelőre ne induljanak útnak.
Vágólapra másolva!

Tizenkét útszakasz vált járhatatlanná hóátfúvás miatt a Dunántúlon - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A Dunántúlon csütörtökön este havazás kezdődött, először Vas és Zala megyében, majd Somogy délnyugati felén és Baranyában, emellett Győr-Moson-Sopron megyében is friss hó esett. A havazás - mivel hajnalra véget ért - önmagában nem okozna fennakadásokat, de ezekben a térségekben többnyire közepes vagy erős szél okoz ismét hófúvást, Sárvár környékén pedig viharos erejű széllökéseket is észleltek.

Forrás: MTI/Varga György
A közútkezelő munkatársai zárnak le hóátfúvás miatt egy utat a Zala megyei Újudvar közelében

Az éjszakai csapadék és hóátfúvás miatt a főutak Vas megyében, valamint Csorna és Ajka térségében havasak, hókásásak, a letaposott hótól csúszósak. Délebbre Nagyatád és Szentlőrinc körül a főutak latyakosak. A mellékutak Vas és Zala megyében letaposott havasak, Baranya megye nagy részén, valamint Nagyatád, Csorna és Ajka térségében havasak, Pápa körül inkább jégbordásak, míg Kaposvár térségében latyakosak. A korábbi havazások nyomán Nógrád megyében hókásás, az északkeleti területeken pedig letaposott havas az alsóbbrendű utak burkolata.

Hóátfúvás miatt lezárták Vas megyében az utat Karakó és Jánosháza, valamint Nemeskeresztúr és Kissomlyó között. Szombathely és Sárvár térségében több helyen is hóátfúvásra, nehezebben járható útszakaszokra kell számítaniuk a közlekedőknek.

Hóátfúvás miatt járhatatlanná vált az út Tiszaderzs és Tiszaszentimre között is. A 3217-es jelű úton egy tehergépkocsi elakadt a hóban, a jármű műszaki mentése jelenleg is tart. A közútkezelő megkezdte az úttest letakarítását. A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy kerüljék el az adott útszakaszt.

A Magyarszerdahely és Újudvar, valamint a Dióskál és Pacsa között hajnalra járhatatlanná vált utat délelőttre megtisztították a közútkezelő gépei. Az útviszonyok miatt hajnalban több helyen is járművek akadtak el a megyében. Magyarszerdahely és Újudvar között egy utasokat még nem szállító autóbusz vált mozgásképtelenné a havas úton, és a közelben egy kenyérszállító teherautó is elakadt. Galamboknál és Rédicsen szintén élelmiszer-szállító járműveket kellett kimenteniük a tűzoltóknak a hóból.

Az Útinform jelentése alapján Győr-Moson-Sopron megyében hóátfúvás miatt le kellett zárni a Kapuvár és Bősárkány, a Páli és Vadosfa, a Páli és Vág, a Vica és Magyarkeresztúr, az Acsalag és Maglóca, az Újkér és Iván, a Gyóró és Mihályi, a Himod és Kisfalud, a Dénesfa és Répceszemere, a Cirák és Beled, valamint az Iván és Simaság közötti mellékutat.

Hóátfúvás okoz gondot Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli területein. A közútkezelő gépei folyamatosan takarítják az utakat, de a szél visszahordja a havat. Mezőcsát és Tiszatarján között a hóátfúvás miatt egy tejterméket szállító kisteherautó csúszott az árokba. Amíg ki nem szabadították, a Volánbusz menetrend szerint közlekedő járata sem tudott továbbmenni.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a saját gépein kívül a bérelt járműveket is az utakra rendelte, így több száz munkagép dolgozik az utak járhatóvá tételén, a nagy erejű szél azonban folyamatosan visszahordja a havat az utakra. Igazán hatékony munkát csak a viharos erejű szél elállta után tud a közútkezelő végezni - közölték.

Arra kérik a közlekedőket, hogy az érintett térségekben egyelőre ne induljanak útnak. A Dunántúl több területén is téliesek az útviszonyok, ezért azt kérik az autósoktól, hogy fokozott figyelemmel megfelelően megválasztott sebességgel vezessenek, csak a téli közlekedésre jól felkészített gépjárművekkel közlekedjenek, tartsanak maguknál hóláncot, és mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról az Útinformnál vagy a Magyar Közút megyei diszpécsereinél.