Nem lehetett autópálya-matricát venni

Vágólapra másolva!
Pénteken délelőtt elromlott az autópálya-kezelő informatikai rendszere, ezért nem lehetett matricát venni. Annak, aki fizetés nélkül hajtott fel a sztrádára, most kell pótolnia a vásárlást.
Vágólapra másolva!

Egy informatikai hiba miatt pénteken délelőtt majdnem egy órán keresztül nem lehetett a benzinkutaknál autópálya-matricát venni, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) tájékoztatása szerint már kijavították a hibát, újra üzemel a rendszer.

Bényi Gyöngyi, az ÁAK szóvivője elmondta: pénteken negyed tizenegytől nem lehetett a benzinkutaknál autópálya-matricát venni, a rendszert röviddel tizenegy óra utánra helyreállították. A hibáért a cég elnézést kér az érintettektől - emelte ki a szóvivő. Közlése szerint az ÁAK ügyfélszolgálatain, az interneten és SMS-ben mindvégig lehetett, és jelenleg is lehet autópálya-matricát vásárolni.

Az ÁAK azoknak az utazóknak, akik nem tudtak benzinkúton matricát venni, és úgy hajtottak a sztrádára, azt tanácsolja, hogy az első adandó alkalommal vegyék meg a matricát.