A közmédiára gyakorolt politikai nyomás miatt aggódik az ET

Vágólapra másolva!
A magyar médiaszabályozás továbbra is teret ad a sajtószabadság korlátozására és a joggal való visszaélésre az Európa Tanács parlamenti közgyűlése szerint. A testület még mindig várja a kormány lépéseit az ET emberi jogi biztosának az ajánlásaira.
Vágólapra másolva!

Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése az európai média helyzetéről fogadott el határozatot. A dokumentum szerint az ET emberi jogi biztosának az ajánlásai közül csak kevésnek tettek eleget a 2010-ben elfogadott magyarországi médiaszabályozás tavaly májusi módosításai, és a magyar médiaszabályozás továbbra sem zárja ki a joggal való visszaélést, és azt, hogy a sajtószabadság korlátozására használják fel.

Az ET parlamenti közgyűlése a dokumentum elfogadásával felszólítja a magyar kormányt, hogy maradéktalanul tegyen eleget azoknak az észrevételeknek, amelyeket az ET akkori emberi jogi biztosa, Thomas Hammarberg tett 2011 februárjában.

A határozat azt is megállapítja, hogy a médiapiaci szereplők megsokszorozódása dacára a közszolgálati média továbbra is fontos információforrás Európában. Határozatában az ET parlamenti közgyűlése "aggodalommal veszi tudomásul", hogy több országgal, például Olaszországgal, Ukrajnával, Szlovákiával és Spanyolországgal együtt az elmúlt időkben Magyarországról is a közmédiára gyakorolt politikai nyomásról szóló hírek érkeztek, és a közgyűlés ebben az ügyben az Európai Műsorsugárzók Uniójának (EBU) együttműködésére is számít.

A határozati javaslathoz fűzött magyarázatban készítője, a néppárti svéd Mats Johansson felidézi, hogy a 2010-ben elfogadott médiaszabályozás, amelyet a kétharmados parlamenti támogatást maga mögött tudó, újonnan megválasztott kormány hozott, "súlyos aggodalmakat" keltett a Velencei Bizottságban, mert a testület véleménye szerint például nem garantálta a médiafelügyelet politikai függetlenségét, és lehetőséget teremtett a tartalmi szabályozásra. Emlékeztet arra is, hogy az Európai Bizottság és az Európa Tanács kérésére, valamint az Alkotmánybíróság döntése nyomán a médiaszabályozás módosult, ugyanakkor egy tavaly májusban, az ET főtitkárának felkérésére készült független szakértői értékelés több olyan aggályos pontra is rámutatott, amely "továbbra sem felel meg az Európa Tanács mércéjének". A svéd képviselő arra is kitér, hogy az ügyben folyik az egyeztetés a magyar hatóságokkal; legutóbb tavaly augusztusban tárgyaltak szakértői szinten.