A nyitott ajtó miatt szúrta meg élettársát

Vágólapra másolva!
Konyhakéssel szúrta meg az élettársát egy táci nő, a 41 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás egy 30 éves táci nő ellen, aki egy konyhakéssel hasba szúrta élettársát szerdán az otthonukban - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint a bűncselekményről a rendőrséget a mentők értesítették, akik a sérült 41 éves férfit kórházba szállították. A férfi szúrt sérülése nyolc napon belül gyógyuló.

A nyomozók a lakásában elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a nőt, aki részletes beismerő vallomást tett, de azt állította, véletlenül szúrta meg élettársát a kezében lévő konyhakéssel. Kiderült, előzőleg szóváltásba keveredtek, mert a nő kérése ellenére a férfi nem csukta be a fürdőszoba ajtaját. Az ügyben a nyomozást a székesfehérvári rendőrkapitányság folytatja le. A nő szabadlábon védekezik.