Trendi fiatalok hagyják le a toprongyos felnőtteket

önértékelés, önbizalom, egy fiú menő, mert először jutott hozzá a szintén menő iPhone telefonjához, okostelefon
Vágólapra másolva!
A magyar fiatalok hatvan százaléka szépnek tartja magát, pedig négy éve még csak a felük volt elégedett a külsejével. A pozitív változást a megkérdezett stylistok az olcsó trendi ruhák megjelenésének és a tökéletes test kultúrájának tudják be, egy pszichológus szerint a Facebook is megdobhatja a magabiztosságot. A fiatalok pedig csak nem akarnak úgy kinézni, mint az átlagos nénik a buszon.
Vágólapra másolva!

Szebbek vagyunk, mint négy éve - egyértelműen ez derül ki a 15-29 éves magyar fiatalok körében végzett Ifjúság 2012 kutatásból. A négyévente megismételt reprezentatív felmérés szerint 2008-ban még csak a fiatalok 51 százaléka volt elégedett a saját külsejével, 2012-ben viszont már 59 százalékuk. A fiatalok önképe más adatok szerint is javult: 52 százalékuk elég edzettnek tartja magát, és csaknem háromnegyedük az egészségi állapotát és a közérzetét is jónak tartja.

A Kutatópont által összegyűjtött adatokból az is kiderül, hogy a fiúknak tetszik jobban a saját külsejük, a lányok már nem ennyire magabiztosak. A tizenévesek pedig jellemzően elégedettebbek a külsejükkel, mint a huszonévesek. A rendszeresen sportolóknak is jobban tetszik a saját testük, mint azoknak, akik nem mozognak sokat.

Forrás: Kutatópont
A fiatalok szebbek lettek, mint négy éve (forrás: Kutatópont)

A külső szépség megítélésében bekövetkezett csaknem tízszázalékos változás Székely Levente, a kutatás vezetője szerint is jelentős. Ennek az okáról azonban csak hipotéziseket lehet felállítani, mondta. Valószínű például, hogy korosztályos változásról van szó, ugyanis minél fiatalabbakat vizsgálunk, annál inkább találkozunk elégedettséggel. Székely szerint úgy tűnik, hogy a négy évvel ezelőtti vizsgálat tizenévesei máig megőrizték pozitív önképüket: 2008-ban minél idősebb volt valaki, annál kevésbé volt elégedett magával, a 2012-es adatokban viszont a legidősebb 25-29 évesek csoportjának kevésbé pozitív önképe rontja le a teljes átlagot.

A kutatás vezetője szerint az öltözködés terén korábban sokkal visszafogottabbak voltak a fiatalok, és az öltözködési szabályok is valamivel szigorúbbak voltak. A mostani fiatalok viszont szerinte egyre több biztatást kapnak a médiából arra, hogy bátrabban vállalják önmagukat, még akkor is, ha nem illenek a szépnek gondolt emberek közé. Több lett a klasszikus szépségideálnak nem megfelelő, mégis sikeressé vált híres ember.

Amikor a lányok fele fogyni akar

Németh Ágnes, az iskoláskorú gyerekek egészségmagatartását vizsgáló, szintén négyévente megismételt HBSC kutatás (ez a WHO által szervezett nemzetközi Health Behaviour in School-aged Children kutatás része) vezetője szerint a legutóbbi, 2010-es felmérésük nem mutatott ilyen jelentős változást a serdülők önképében. Igaz, a korcsoport is más, hiszen a HBSC a 11-18 évesek állapotát méri fel.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Yo9y3LccrK42OMqs

Szerintem szuperegészséges vagyok - fiatalok a sportról és a szépségről

Németh szerint hasonló témakörre kérdeztek rá, amikor a testsúllyal való elégedettséget vizsgálták a tizenéveseknél. Ezen a területen hosszú távon egyre több lett a saját testsúlyával elégedetlen tinédzser (2010-ben már minden ötödik tizenéves próbált fogyni valamilyen módszerrel). De az is kiderült, hogy ez leginkább a lányok problémája, a fiúk önértékelése sokkal jobb. A legextrémebb adatokat a kilencedikes lányok produkálták, akiknek a fele fogyókúrázott vagy érezte úgy, hogy fogynia kellene. Fogyókúrázni még azok a fiatalok is szoktak, akik amúgy nem is érezték magukat kövérnek.

A HBSC kutatás vezetője szerint ugyanakkor arra a kérdésükre, hogy a tizenévesek mennyire elégedettek a saját életükkel, elég magas érték jött ki: egy egytől tízig tartó skálán az átlag a hetes fölé esett. Az egészségi állapotát a HBSC vizsgálat szerint is a tizenévesek zöme jónak, sőt kiválónak értékeli. Az önértékelést egy tíz kérdésből álló kérdéscsoporttal mérik, ott viszont az évek során nem volt tapasztalható ilyen jelentős változás - tette hozzá Németh Ágnes.

A fast fashion és a Facebook világa

Az [origo] két stylistot és egy pszichológust kérdezett arról, mi okozhatta, hogy négy év alatt ilyen sokat nőtt a saját külsejükre büszke fiatalok aránya. A megkérdezettek különböző okokat sejtettek a háttérben. Abban nagyrészt egyetértettek, hogy a fiatalok egyre inkább figyelnek a külsejükre és az öltözködésükre, jobban, mint a felnőttek: szembetűnő különbség van például az iskolások öltözködési stílusa és a tanároké között.

Mali Ildi stylist szerint sokat jelenthet, hogy az utóbbi években egyre könnyebben és egyre olcsóbban hozzáférhetők az aktuálisan divatos ruhák: a Zara, a Bershka, a Mango gyakran változó és trendkövető kínálatából egyre több fiatal válogathat. A stylist szerint könnyebben tudnak magukra adni a fiatalok, és érezhető is ebben változás, de azért bőven van még min javítani. A divatlapok egyre több naprakész információval és rengeteg tanáccsal is szolgálnak arról, hogyan lehet előnyösebbé tenni a külsőt, hogyan célszerű öltözködni és sminkelni.

Forrás: AFP/Adrian Dennis
Mindenki megpróbál szuperhősnek tűnni

Lakatos Márk stylist szerint ma már minden fiatal nagyon naprakészen szerezhet információt arról, hogy mik is az ő szubkultúrája legújabb trendjei, és ezeket követheti is, de "hogy ez mennyire önazonos, az más kérdés". A külsejükkel elégedett fiatalok arányának növekedésében szerinte nagy szerepe lehet a Facebooknak. A testkultúra a reneszánszát éli, a fiatalok egyre büszkébbek a saját testükre, valószínűleg ezért van tele a közösségi oldal az izmaikat mutogató fiúk vagy a tükörből magukat fényképező lányok fotóival. "Mindenki megpróbál szuperhősnek tűnni tökéletes sminkkel, kockahassal" - mondta.

Ezzel együtt szerinte az nagyon jó, ha a fiatalok nem érzik magukat frusztrálva. "Nagyon jó lenne, ha ezt a harminc pluszos korosztályról is el lehetne mondani. És az is, ha a hatvanszázaléknyi elégedett fiatal a hibáit elfogadva lenne elégedett magával" - tette hozzá az átalakítószalont vezető stylist.

Már nem tűnnek el a tömegben

Az iskolapszichológusként dolgozó Müller-Rónai Zsófiának az a tapasztalata, hogy az utóbbi években a gyerekek sokkal kisebb koruktól kezdve elkezdik követni a trendeket - legalábbis a budapesti iskolásokra ez mindenképpen igaz szerinte. Azok az átlagos külsejű serdülők, akik régebben eltűntek a tömegben, most már egyre trendibben öltözködnek és emelik ki az előnyös tulajdonságaikat.

Forrás: MTI/Manek Attila
Többet foglalkoznak a külsejükkel

A gyerekek egyre többet foglalkoznak a külsejükkel, és mintha a szülőknek is fontosabbá vált volna ez - mondta Müller-Rónai Zsófia, aki szerint a kisgyerekeket is egyre inkább tudatosan öltöztetik a szüleik. A trendi öltözködés biztosan visszahat az önértékelésre, ahogyan például egy jól menedzselt Facebook-profil is segíthet - tette hozzá.

A tapasztalata ezzel együtt az, hogy "ha kicsit megkapargatod a felszínt, ugyanazok a kamaszkori válságok jönnek elő, mint mindig". Nincs változás a "kamaszesetlenségben" és abban sem, hogy a serdülők önbizalma nagyon hullámzó: az egyik nap csúnya, pattanásos gyereknek tartják magukat, a másikon pedig nagyon elégedettek a tükörképükkel. Ráadásul egyre több a testképzavaros és valóban túlsúlyos fiatal is.