Egy órán belül kétszer is kirabolták

Vágólapra másolva!
Két fiatal fiú egy órán belül kétszer is kirabolt egy 59 éves szuhogyi férfit. A férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

Egy órán belül kétszer is kirabolt két fiatal egy szuhogyi férfit. Az elkövetőket elfogták - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. Dobi Tamás közölte, a 18 és a 19 éves fiú még január 15-én rontott be az egyik szuhogyi házba, ahol előzetes figyelmeztetés nélkül bántalmazni kezdték az 59 éves házigazdát, aki elvesztette az eszméletét. Az elkövetők a házban talált értéktárgyakkal elmenekültek.

Egy óra múlva a gyanúsítottak visszatértek, a már magához tért és megfélemlített férfitól ezúttal készpénzt, telefont, élelmiszereket, műszaki cikkeket zsákmányoltak. Az áldozat az esetleges újabb retorziótól tartva nem merte értesíteni a rendőrséget, ezt csak másnap, a férfihoz látogató egyik ismerős tette meg - mondta a szóvivő.

A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrök a személyleírás alapján egy órán belül elfogták a két fiatal férfit, akik beismerték tettüket, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.