Egy férfi és egy nő szívatta a rendőröket a nem létező bombákkal

Vágólapra másolva!
Több budapesti közintézménybe telefonált pénteken egy férfi és egy nő, azt mondták, hogy bombát helyeztek el az épületekben. A tűzszerészek semmit nem találtak, a szórakozókat keresi a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Keresi a rendőrség azt a két ismeretlent, aki bombarobbantással fenyegetett meg pénteken telefonon több fővárosi közintézményt. Robbanóeszközt egyik helyen sem találtak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Egy férfi a budapesti II. és III. Kerületi Bíróság, egy nő pedig a IX., a XIII. és a XIV. kerületi önkormányzat, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal VII. és XIV. kerületi épületének a felrobbantásával fenyegetőzött.

A mentőkhöz, a rendőrséghez és az érintett közintézményekhez érkezett telefonhívások után a tűzszerészek átvizsgálták az érintett épületeket, de semmit sem találtak.