Kérdezhetik a lakosok az államot a rezsiről

Vágólapra másolva!
Panaszkodni nem lehet, de kérdéseket fel lehet tenni az energiahivatal zöld számán. A rezsicsökkentésről várják az érdeklődők hívásait.
Vágólapra másolva!

Ingyenes, zöld számot hozott létre a Magyar Energia Hivatal, hogy az érdeklődők választ kapjanak a rezsicsökkentéshez kapcsolódó kérdéseikre - közölte a hivatalt felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A közlemény szerint általános kérdésekre válaszolnak, az alaposabb utánajárást igénylő esetekben pedig három napon belül küldenek írásos választ. A zöld szám viszont nem panaszláda, a fogyasztókat ért konkrét hátrányokkal az energiaszolgáltatót és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot lehet keresni. A szám 0680-205-386, hétfőtől csütörtökig 8-16, pénteken 8-14 óra között hívható.

A kormány január 1-jétől 10 százalékkal csökkentette a rezsiárakat. Azokon a számlákon, amelyek tavalyról az idei időszakra is átnyúlnak, megosztják a költségeket - a 2013-ra eső részt már a csökkentett árakkal kell számolni.