A depressziót kizárják a kormány lakótelepéről

Ócsai Szociális Lakópark építkezés devizakárosult
Vágólapra másolva!
Favágás, szűk szobák, tágas kamra és puszta kert várja azokat a családokat, amelyek beköltöznének a kormány Ócsa mellé épített lakóparkjába. A bedőlt hitelesek keddtől pályázhatnak, de legkorábban majd csak áprilisban költözhetnek be az egyelőre sártengerben úszó, félkész házakba. A lakópark többe kerül, mint amennyit eredetileg szánt rá a kormány, de azt ígérik, itt nem lesznek depressziósok az emberek, mint az olcsóbb panelban.
Vágólapra másolva!

Két zsemleszínű, mackós kiskutya játszadozik vidáman az Ócsáról Üllőre vezető út mellett. A kiskutyákat - két, azóta gazdára talált testvérükkel együtt - egy zsákba kötve dobta ki valaki néhány hete az út mellé, pont ott, ahol a bedőlt devizahitelesnek épít lakóparkot a kormány. Az őrök találták meg őket, azóta két másik odaszegődött kóborkutyával együtt elégedett lakói a kisebb falunyi építkezési területnek. "Közfoglalkoztatotti státuszban alkalmazzuk őket" - viccelődött az egyik őr, mások meg munkavédelmi sisakot nyomtak a fejükbe, valószínűleg a kedden összesereglett újságírók szórakoztatására.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kiskutya és sártenger. Kattintson a képre és nézze meg az épülő lakóparkot!

Az épülő lakópark a láthatóan nagyon boldog kutyákon kívül egyelőre nem sok mindenkinek lehet vonzó: a havazás után bokáig érő sár, nagy kerti tavakat megszégyenítő pocsolyák és sitthalmok között állnak a néhol még felállványozott, félig-meddig bevakolt, egyforma házacskák. Az utcák helyét egyelőre csak néhol jelöli ki a tervezett út kiásott medre, de a házak tájolása már kirajzolja a leendő település szerkezetét, ami jóval hagyományosabb, mint a virágformájú, amilyenről eleinte álmodozott a kormány.

Bár Orbán Viktor már 2011 elején is beszélt arról, hogy a kormány könnyűszerkezetes házakat húzna fel azoknak, akik nem tudták fizetni a devizahitelt, az Ócsa mellett fekvő állami földekre tervezett lakóparkról csak 2011 őszén döntött a kormány. Akkor még arról volt szó, hogy 500 ház épül, a kormány pedig összesen közel hatmilliárd forintot ígért az építkezésre. Azt tervezték, hogy az első nyolcvan házat még abban az évben elkezdik építeni, és már 2012 tavaszán beköltözhetnek a lakók.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kattintson a képre és nézze meg az épülő lakóparkot!

Az építkezés azonban csak tavaly ősszel kezdődött el. A késlekedés legfőbb oka az volt, hogy meg kellett ismételni a kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázatot, mert első körben minden ajánlat drágább volt, mint amennyit a kormány fizetni akart - mondta kedden az [origo]-nak Szaló Péter, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára. Letettek arról a tervről is, hogy gyorsan felhúzható, könnyűszerkezetes házakat építsenek, mert ezek nem illenek a magyar klímához - mondta. Eredetileg úgy számolták, hogy az első nyolcvan házra félmilliárd forintot költenek majd, most viszont 2,3 milliárdból épülnek a házak. Ebben benne van a közmű kiépítése is - magyarázta Szaló, de a házak is belekerülnek négyzetméterenként háromszázezer forintba, mivel hagyományos techológiával épülnek.

Az 50, 60 és 70 négyzetméteres, ezer négyzetméternyi, gazdálkodásra is alkalmas telkelen álló házakra ma éjfőltől lehet pályázni, és a kérvényeket egy hónap múlva kezdi elírálni a Máltai Szeretetszolgálat, az ócsai önkormányzat és a Nemzeti Eszközkezelő munkatársaiból álló ötfős bizottság. A lehetőség látatlanban is sokaknak vonzó, legalábbis a Máltai Szeretetszolgálat szerint kedd délutánig már 25 család jelentkezett is. Hogy kiket fog majd előnyben részesíteni az ötfős bíráló bizottság, az Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke szerint attól is függ majd, hogy milyenek lesznek a jelentkezők, hol tartanak, és képesek-e magukévá tenni azt a koncepciót, amit a telepre költözőknek kitaláltak. Ugyanis aki pályázik, annak a költözésen kívül vállalnia kell azt is, hogy amennyire lehet, önfenntartó életmódot kezd: zöldségeket, gyümölcsöket termeszt a kertben, és megpróbálja rendbe hozni az életét. Ebben a Máltai Szeretszolgálat munkatársai fogják segíteni őket - mondta Kozma atya.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kozma atya és egy egyszerű fürdőszoba. Kattintson a képre és nézze meg az épülő lakóparkot!

Az sem árt, ha a jelentkezők értenek a favágáshoz, a házakban ugyanis nem lesz gáz, csak egy fatüzelésű kályhával szerelik fel őket, mondván ez a legolcsóbb tüzelési mód. "Erdélyben mindenki ilyet vesz, prímán befűtenek egy kisebb házat" - bizonygatta az egyik félkész házikóban a kálya köré zsúfolódott újságíróknak Kozma atya. Van olyan ház, ahol a kályha a konyhával közös, aprócska nappaliba került, máshol a nagyszoba közepén áll, de a rácsatlakoztatott radiátorokon keresztül a kályhák elvileg az egész házat befűtik majd.

A hatvan négyzetméteres házban a kis konyha-nappaliba nyílik az ajtó, ezen kívül két szoba, egy kis fürdő és egy, a többi helyiséghez képest tágas kamra van benne - ezért a házért havi 19 500 forint bérleti díjat kell majd fizetni a Nemzeti Eszközkezelőnek. A havi 16 800 forintos bérleti díjú, ötven négyzetméteres házban kisebb a konyha és az egyik szoba, a félszobányi kamra viszont a hátsó kertre nyílik, így a megtermelt zöldséget-gyümölcsöt könnyen be lehet majd hordani.

Az egyszerű csempével, járólappal burkolt házak nem tágasabbak, mint egy lakótelepi panellakás, de mindegyikhez lesz egy kis terasz és kert is. "Egy panelban lehet frusztrált és depressziós, az életben csalódott embereket raktározni, itt azonban az újrakezdés lehetőséget akarjuk megadni az embereknek" - mondta Szaló Péter arra, hogy miért nem máshol vettek olcsóbb házakat a segítségre szoruló családoknak.