Fidesz: Gyurcsány bújik elő Bajnai cilinderéből

Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint veszélyes az Együtt 2014 alkotmánytervezete, mert lemond a családok védelméről.
Vágólapra másolva!

Minden magyar családra nézve veszélyesnek tartja a Fidesz az Együtt 2014 választói mozgalom alkotmánytervezetét, mert az utat nyitna az ország újbóli eladósítása előtt, és ismét lehetőséget adna általános ingatlanadó bevezetésére - mondta a Fidesz szóvivője kedden. Bajnai Gordonék azzal ámították az embereket, hogy új arcokkal, új programmal lépnek színre, az elmúlt hetek "tárgyalásos színjátéka" során azonban volt miniszter tárgyalt államtitkárával, volt államtitkár tárgyalt főosztályvezetőjével, apa tárgyalt fiával, vagyis ugyanazok folytattak megbeszéléseket, "akik egyszer már tönkretették az országot" - fogalmazott Selmeczi Gabriella.

Selmeczi szerint most újra lelepleződtek. A Magyar Nemzet keddi számában arról írt, hogy az Együtt 2014 alkotmánytervezetének nagy része szó szerinti átvétele a második Gyurcsány-kormány idején, 2006 júniusában, Petrétei József akkori igazságügyi és rendészeti miniszter által készített tervezetnek. A Fidesz szóvivője ezt úgy értékelte: "A cilinderből a Gyurcsány-kormány alkotmánytervezete került elő."

Az [origo] átfutotta a két alkotmánytervezetet (a Petrétei-félét itt, a Bajnaiék által bemutatottat itt olvashatja), és valóban vannak benne egyezések, ezek jelentős része ugyanakkor olyan alapvető dolgokról (alapjogok, jogrendszer, alapvető szabályok) szól, amelyeket jellegükből fakadóan hasonlóan is meg lehet fogalmazni.



Selmeczi Gabriella szerint ez a javaslat minden magyar családra nézve veszélyes, mert lemondana védelmükről, támogatásukról. Megnyitná a lehetőséget az ország újbóli eladósítása előtt, ismét lehetőséget adna általános ingatlanadó bevezetésére - ami 4,2 millió családot érintene -, és megszüntetné a magyar föld védelmét, kiárusíthatóvá téve ezzel a termőföldet - sorolta kifogásait. "Ez a lopott holmi nagyon veszélyes dolgokat tartalmaz" - mondta.