Randevú közben rabolt az udvarló

Vágólapra másolva!
Kirúgta a lábát, majd 90 ezer forintot ellopott randipartnerétől egy veszprémi férfi. A fiatalok a Szerelem szigeten sétálgattak, a férfi vérszemet kapott és a nő helyett a pénzét akarta.
Vágólapra másolva!

Nem jogerősen egy év, négy hónap börtönre ítélték azt a 26 éves férfit, aki kirabolta a vele éppen randevúzó nőt. E. Dávid tavaly május 2-án megismerkedett egy nővel, akivel másnap sétára indult a Szerelem szigeten - írja a Veszprémi Napló online oldala.

A férfi a randevú előtt az egyik boltban meglátta, hogy a lány táskájában 90 ezer forint van. Séta közben többször próbálta kilopni a nő táskájából a pénzt, de a nő észrevette és rászólt.

A veszprémi férfi percekkel később kirúgta a lány lábát, aki hanyatt esett, de még ekkor is szorosan ölelte magához a válltáskáját. E. Dávid kitépte a kezéből a két mobiltelefont, és a táskát, majd kerekpárján elmenekült. Mikor a rendőrök elfogták, már nem volt meg a 90 ezer forint. A bíróságon azt mondta, hogy a lány megütötte őt, ekkor akadt a kezébe a táska, de azt a helyszínen hagyta.

Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a vádlott és védője felmentést kért, így a döntés nem jogerős.