Börtönben marad Kaiser Ede társa

Vágólapra másolva!
Hajdú Lászlót korábban a móri ügy miatt is megvádolták, egy másik ügyben most a Kúria elutasította 15 éves börtönbüntetésének felülvizsgálatát.
Vágólapra másolva!

Elutasította a móri bankrablással korábban megvádolt, de jogerősen felmentett és más bűncselekmények miatt elítélt Hajdú László felülvizsgálati kérelmét csütörtökön a Kúria, és hatályában fenntartotta a vele szemben kiszabott, 15 évig terjedő szabadságvesztésről szóló ítéletet.

A felülvizsgálatot Hajdú László védője, Kamarás Géza szerint az indokolta, hogy - mint azt a tárgyaláson is kifejtette - az első- és másodfokon eljáró bíróságok nem tettek eleget indokolási kötelezettségüknek. Szerinte az ügyre "rányomta a bélyegét" a móri ügy, a hatóságok csak erre koncentráltak, más bűncselekmények "felett átmentek", és nem törődtek olyan körülményekkel, amelyek lényegesek a történtek megítélése szempontjából.

Az ügyészség képviselője ugyanakkor a védő által vitatott körülményekre válaszul azzal érvelt, hogy harmadfokú eljárásban nincs lehetőség az első és másodfokon eljáró bíróságok által megállapított tényállás vitatására.

Kaiser Edét és Hajdú Lászlót több rablással is megvádolták, illetve elítélték. Ebben az eljárásban a vitatott bűncselekmény egy budaörsi pénzszállító ellen 2001 szeptemberében megkísérelt rablás volt. A helyszínen közlekedési balesetet színlelt Hajdú László, ekkor Kaiser Ede fegyverrel rálőtt a pénzszállítóra, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Hajdú tudott arról, mire készül Kaiser

A felülvizsgálati eljárásban Hajdú védője vitatta azt a körülményt, hogy Hajdú László milyen körülmények között adta a fegyvert Kaisernek, és azt is, hogy tudott volna arról, Kaisernél ott a fegyver, illetve azt használni is fogja. Hajdú László az utolsó szó jogán azt mondta: ahogy nem volt köze a móri bűncselekményekhez, nem volt köze az emberölési kísérlethez sem.

Az eljáró bíró ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a korábban első fokon eljáró bíróság rögzítette: a felek megállapodtak abban, hogy lopást színlelnek, ezt Hajdú is elismerte, de nem zárták ki annak a lehetőségét sem, hogy a szállított pénzt akár a sértett élete árán is megszerzik, ezért is vittek magukkal hangtompítós fegyvert. A bíró szerint ez a tényállás része, ezek alapján Hajdú nem lepődhetett meg azon, hogy Kaiser fegyvert rántott.