Oktatással kezdi az évet a kormány

Vágólapra másolva!
Szerdán tartják az idei év első kormányülését, amelyen a járási rendszerről és a közoktatási rendszerről is szó lesz. Matolcsy György gazdasági helyzetértékelését is meghallgatják.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök mára hívta össze az év első kormányülését: az előzetes napirenden egyebek között közigazgatási, köznevelési és gazdasági témájú miniszteri beszámolók szerepelnek - írja a szerdai Magyar Nemzet.

A napilap információi szerint a tanácskozáson Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a járási rendszer január 1-jei elindulásának tapasztalatairól, Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, illetve Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pedig a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételéről és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ felállításáról tart részletes beszámolót.

Emellett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter gazdasági helyzetértékelőjét is meghallgathatják a kormány tagjai, de szóba kerülhetnek a közszférában nyugdíjkorhatár felett dolgozók munkaviszonyának megszüntetése körüli, illetve egészségügyi szakmai szervezetekkel folytatandó megbeszélések is.

A Magyar Nemzet munkatársának felvetésére a lap kormányzati forrása azt nem tudta megerősíteni, hogy ezen a kormányülésen tárgyalnak-e a felsőoktatási hallgatók képviselőinek újabb követeléseiről, illetve a diákokkal pénteken folytatódó egyeztetésekről. A kormány a legutóbb december 19-én ült össze, akkor dőlt el hivatalosan, hogy eltörlik a keretszámok rendszerét.