Elutasították a Gyöngyösi Márton elleni feljelentést

Vágólapra másolva!
Az ügyészség álláspontja szerint a törvény alapján nem minősül gyűlöletkeltésnek az, hogy Gyöngyösi Márton szerint ideje lenne számba venni a zsidó származású képviselőket.
Vágólapra másolva!

A Központi Nyomozó Főügyészség elutasította azt a feljelentést, amelyet közösség elleni izgatás miatt tett Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő ellen Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija és Bodnár Dániel, az EMIH vezetőségi tagja november 27-én. A feljelentés tárgya Gyöngyösi Mártonnak az az országgyűlési ülésen tett kijelentése volt, amely szerint a Magyarország számára bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, zsidó származású országgyűlési képviselők és kormánytagok számbavétele időszerű lenne.

Az ügyészség a feljelentés elutasítását részben azzal indokolja, hogy korábban több ügyben eredménytelenül emeltek vádat, a bíróságok a törvény alapján felmentették a terhelteket. Az ügyészség közleménye szerint a törvény szerint ugyanis a közösség elleni izgatás bűntettét az követi el, aki nagy nyilvánosság előtt valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít. Az Alkotmánybíróság és a bíróságok következetes jogértelmezési gyakorlatának lényege szerint gyűlöletre uszítás akkor valósul meg, ha az elkövető a magatartásával olyan mértékben korbácsolja fel az érzelmeket, amely révén kialakul a közvetlen veszélye annak, hogy a felszított indulatok erőszakos cselekedetbe torkollanak, olvasható az ügyészségi közleményben.

"A fent ismertetett jogi környezetre, valamint az ügyben elrendelt feljelentés kiegészítés keretében beszerzett adatokra figyelemmel Gyöngyösi Márton cselekménye nem minősül gyűlöletre uszításnak, ezért a feljelentést elutasítottuk" - írta Keresztes Imre főügyész.