4,2 milliárdból szűnik meg a káosz a Széll Kálmán téren

Vágólapra másolva!
Eddigi karakterét megőrizve, de a felesleges sallangoktól megtisztítva újulhat meg 2014 tavaszától a Széll Kálmán tér. A közterület átalakításáról kedden nyílt kiállítás a budapesti Design Terminálban.
Vágólapra másolva!

A Széll Kálmán tér építészeti tervpályázataiból nyílt kiállítás kedden a budapesti Design Terminálban, ahol a következő időszakban párbeszédet, vitaesteket is szerveznek a közterületek megújításáról.

A Találkozzunk az óra alatt! elnevezésű rendezvénysorozat megnyitóján Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes arról beszélt: a térnek továbbra is meg kell őriznie karakterisztikáját, de meg kell szabadulnia mindentől, ami nem odavaló, áttekinthetetlenné teszi azt. Szavai szerint Közép-Buda legforgalmasabb közlekedési csomópontjának vonzó városi köztérré kell válnia.

Ismertette, a részletes tervezésnél a közösségi közlekedési, gyalogos és kerékpáros szempontokat is figyelembe veszik, új mozgólépcsőkkel és lifttel akadálymentes kapcsolat jön létre a Várfok utca felé, csökken a buszok által elfoglalt terület, egységes építészeti arculatot alakítanak ki és felkészülnek a meghosszabbítandó fogaskerekű vasút fogadására.

Szeneczey Balázs közölte, hogy a rekonstrukcióra 4,2 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyben központi költségvetési és a budai fonódó villamosprojekthez kötődő forrás is van.

Forrás: BKK
A tervpályázatra 23 munka érkezett

A főpolgármester-helyettes az ütemezésről szólva elmondta, hogy a nyertes Építész Stúdió Kft. és a Lépték-Terv Kft., valamint a Főmterv Mérnöki Tervező Kft. közösen készíti el a részletes engedélyezési és kivitelezési terveket, várhatóan év végéig. Az építkezés 2014 tavaszán indulhat meg.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója azt mondta: alapvetően nem a Széll Kálmán tér szerkezetével van gond, hanem azzal, hogy kényelmetlen, szűk gyalogosfolyosói vannak, sok a holttér és felesleges a hurokvágány. Jelezte: a téren igyekeznek helyet találni a Széna téri buszoknak is, így a mostani végállomáson növelhetik a zöldfelületek arányát. Hozzátette: rendezik a kereskedelmi, vendéglátó funkciókat is.

A BKK decemberben tette közzé a tér átépítésére kiírt pályázat eredményét. A győztes Építész Stúdió Kft. és a Lépték-Terv Kft elképezeléseiben határozott formájúvá, ugyanakkor áttekinthetővé tenné a közteret. A tér belső, védett magjából minden irányban szabad átjárást biztosítana, a burkolatba rejtett LED-világítású sávokkal vezetve a gyalogosokat. A Várfok utca felé rézsútosan kialakított mozgólépcsővel teremtene kapcsolatot.

A pihenő- és várakozóhelyeket a tér szélein helyezné el, délkeleti irányból hangsúlyos zöld kerettel zárva a teret, árnyékot adó facsoportokkal és néhány mozgó vízfelülettel kiegészítve.