Bayer ellen hívja a Fideszt az Együtt 2014

Vágólapra másolva!
Folt esett Orbán Viktor becsületén azzal, hogy a Fidesz egyik tagja állatnak nevezte a cigányokat - írja közleményében Bajnai Gordon. Szerinte ugyanolyan összefogásra van szükség most, mint tavaly decemberben a nácik ellen, amire várja a Fideszt is. Diákok ma Bayer ellen demonstrációt tartanak a Magyar Hírlap épületénél.
Vágólapra másolva!

Közös kiállásra hívta a parlamenti pártokat az Együtt 2014 keddi közleményében. A Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök által vezetett szövetség szerint Bayer Zsolt újságíró kijelentése miatt van szükség a tavaly decemberihez hasonló összefogásra.

Bayer, aki a Fidesz tagja is, egy szombati publicisztikájában az MTK serdülő bokszolóinak megkéseléséről azt írta: "2013 egy újabb Cozma-üggyel indult. A különbség annyi, hogy az áldozatok nem nemzetközileg ismert sportolók, hanem 'csak' ifjúsági élsportolók. Akiket megkéseltek a gyáva, undorító, kártékony állatok. Ez a fenti mondat lesz az indok a műfelháborodásra". Bayer ez után azt írja, hogy a cigányok jelentől része állatként viselkedik és alkalmatlan az együttműködésre.

Bajnai Gordon közleményében azt írja, "mutassunk olyan egységet most is, mint tavaly, a Kossuth téren! Tavaly, decemberben, amikor a magyar országgyűlésben botrányos, antiszemita mondatok hangzottak el, a magyar politikai élet képviselői korábban nem látott egységet mutattak fel a neonáci ellenes kiállásban: a Kossuth téren együtt tett hitet egy békés és befogadó kultúrájú Magyarország mellett a jobboldali Rogán Antal, a baloldali Mesterházy Attila és a politikai közép képviseletében jómagam. Ma ugyanerre az egységes kiállásra van szükség!"

Bajnai szerint "Bayer Zsolt szombati írásában állatoknak nevezte honfitársaink egy csoportját. Ez tűrhetetlen, erkölcstelen és embertelen tett volt". Bajnai megemlíti, hogy Bayer szerinte Orbán Viktor barátja és a Fidesz tagja, majd hozzáteszi: "mi, az Együtt 2014 Választói Mozgalom alapítói meggyőződéssel valljuk, hogy Magyarországon politikai korszakváltásra van szükség. Ez a korszakváltás a polgárháborús gondolkodás meghaladását is jelenti [...] Bayer Zsolt foltot ejtett Orbán Viktor és a Fidesz becsületén: Magyarország joggal várja el tőlük, hogy letöröljék azt".

Bayer kedden újabb publicisztikában magyarázkodik. Ebben azt írja: "először is, tényleg azt gondoljátok, hogy nem tudnék olyan cikket írni a magyarországi cigánykérdésről, amibe semmiképpen sem tudnátok belekötni? Ne legyetek már ennyire kishitűek. Tudnék. Másodszor: Akkor miért írok olyat, amiből garantáltan balhé lesz? Hogy történjen valami, azért. Navracsics Tibor igazságügyi miniszter hétfőn este azt mondta Bayer kijelentéséről, hogy olyan embernek nincs helye egy közösségben, aki emberek egy csoportját állatnak tartja.

Ma 14-tól flashmobot tartanak Bayer szombati kijelentése ellen a Magyar Hírlap épüleénél. Az eseményt az ELTE két nemzetközi emberi jogot hallgató diákja szervezi, táblákat tartanak majd, amelyere ismert népirtások helyínei lesznek felírva, azt szimbolizálva, hogy a népirtások is uszítással kezdődtek.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerint egy közszerplőnek nem szabad indulatból írnia vagy nyilatkoznia. Azzal kapcsolatban, hogy Bayer Zsolt Fidesz-tag is egyben, a szóvivő közölte: a kormánypárt minden esetben az alapszabályában foglaltak szerint jár el, így ha egy tag úgy gondolja, eljárást akar indítani a párton belül, megteheti, de egyelőre nem tud ilyenről beszámolni.