Vágólapra másolva!
Személyes megbeszélésre hívta Bayer Zsoltot múlt szombati írásával kapcsolatban az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke, Farkas Flórán fideszes országgyűlési képviselő.
Vágólapra másolva!

Az ORÖ kedden az MTI-vel azt közölte, hogy "a Magyar Hírlapban megjelent Bayer Zsolt-írás kapcsán az ORÖ elnöke személyes megbeszélésre kérte fel Stefka István főszerkesztőt és Bayer Zsolt publicistát".

A közlemény szerint Farkas Flórán péntek délre hívta megbeszélésre Bayer Zsoltot és Stefka Istvánt az ORÖ székházába. Az ORÖ azt írta, a szervezet elnöksége sajnálattal tapasztalja, hogy egy garázda bűncselekmény kapcsán újra az indulatok és a "roma integráció kriminalizálása" került politikai napirendre az elmúlt napokban.

Úgy fogalmaztak: az ORÖ "Új roma politika" programjának alapja az volt - s ezt azóta nemegyszer hangsúlyozták -, hogy "a botránypolitika kapuit bezárjuk, a romaügyet átfogó szakpolitikaként kezeljük". Hozzátették, azt is tisztázták több esetben, hogy az ORÖ és hivatala nem szándékozik foglalkozni egyes esetekkel, különösen nem a rendészeti és igazságszolgáltatási szervek hatáskörébe tartozó ügyekkel, hanem "a cigány társadalom felemelkedéséért végzett programszerű munkát kívánja irányítani".

"A politikai hangulatkeltők újra és újra erről a munkánkról vonják el a közvélemény figyelmét, rombolva a roma integráció és a békés társadalmi együttélés lehetőségét Magyarországon" - írták. Közölték, Bayer Zsolt szombati írását is "ilyen politikai hangulatkeltésnek" tartják.

Az ORÖ közleményében jobbulást kíván "az agresszió áldozatául esett sportolóknak" és "elítéli mind a hasonló bűncselekményeket, mind pedig a hasonló hangvételű írásokat".

Bayer Zsolt szóban forgó szombati írásában a szigethalmi esetre utalva úgy fogalmazott, hogy "gyáva, undorító, kártékony állatok" késeltek. Hozzátette: "a tények pedig ezek, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. (...) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (...) Állatok meg ne legyenek. (...) Ezt kell megoldani - de azonnal és bárhogyan!" - zárta írását szombaton Bayer.

A publicista kedden válaszolt a bírálatokra, és azt írta, hogy szándékosan félreértették a mondatait. "Nem akarom likvidálni a cigányságot, sem egy részét, sem egyetlen cigányt. (...) Rendet akarok. Azt akarom, hogy minden tisztességes cigány ember boldoguljon ebben az országban, és minden, társadalmi együttélésre képtelen és alkalmatlan cigány pedig legyen kirekesztve a társadalomból" - fogalmazott keddi írásában Bayer Zsolt.