Fellebbez a CBA a bírság ellen

Vágólapra másolva!
Félrevezető reklámok miatt 30 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a CBA magyar üzletláncra. A cég bírósághoz fordul, hogy bizonyítsa, tévedett a versenyhivatal.
Vágólapra másolva!

"Megalapozatlannak tartjuk a Gazdasági Versenyhivatal döntését, mind a megállapított tényállás, mind pedig a kiszabott büntetés tekintetében" - írta közleményében a CBA. A cég szerint a GVH nem vette figyelembe a CBA által előadott tényeket.

A GVH két nappal ezelőtt 30 millió forint bírságot szabott ki a CBA-ra tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A versenyhivatal azért indított vizsgálatot a vállalkozással szemben, mert a 2010. május 20. és 29. között érvényes, a CBA üzlethálózat egészét érintő reklámújságját úgy jelentette meg, hogy az abban feltüntetett egyes termékek ára nem volt azonos az ország dunántúli régiójában található CBA-üzletekre érvényes árakkal.